El Clásico: eldőlt, játszik-e Neymar a Real ellen

Vágólapra másolva!
2017.04.23. 10:57
Szombaton beszámoltunk róla, hogy egészen bizarr hír kavarta fel az állóvizet a spanyol sajtóban a vasárnapi Real Madrid–FC Barcelona bajnoki rangadó előtt: tudni vélték, hogy a katalán sztárcsapat nem biztos, hogy lemond arról, hogy benevezze Neymart a Real Madrid elleni keretbe.

Vasárnap az FC Barcelona hivatalosan bejelentette, hogy Neymar biztosan nem lesz ott a Real Madrid elleni mérkőzésen.




ELŐZMÉNY:

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a brazilt a Málaga elleni bajnokit követően.

A gránátvörös-kékeknél viszont nem értettek egyet a döntéssel, így a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, remélve, hogy Neymar az el Clásicón már játszhat.

Igen ám, de a Barcelona trükközött. Közvetlenül a CAS gyűlése után nyújtották be ugyanis a fellebbezésről szóló dokumentumokat, tudván, hogy így a Sportdöntőbíróságnak már nem lesz ideje újra összeülni a Real Madrid elleni meccs előtt.

Ez azt jelenti, hogy nem tudnak döntést hozni Neymar ügyében, a Barcelona vezetősége pedig úgy gondolja, ezzel kiskaput talált, és pályára küldhetik a brazilt, mondván, nem rajtuk múlt, hogy a CAS nem volt hajlandó előbb összeülni…

Az utazó Barcelona-keret: Ter Stegen, Cillessen Piqué, Rakitic, Sergio, Denis Suárez, Arda Turan, A. Iniesta, Luis Suárez, Messi, Mascherano, Paco Alcácer, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, André Gomes, Aleix Vidal, Umtiti, Alená.

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ

20.45: Real Madrid–FC Barcelona (Tv: Sport1, Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 31 23 6 2 82–33 +49 75
2. Barcelona 32 22 6 4 91–30 +61 72
3. Atlético Madrid 33 20 8 5 60–24 +36 68
4. Sevilla 33 19 8 6 58–39 +19 65
5. Villarreal 33 16 9 8 48–27 +21 57
6. Athletic Bilbao 32 16 5 11 45–37 +8 53
7. Real Sociedad 32 16 4 12 48–45 +3 52
8. Eibar 32 14 8 10 52–44 +8 50
9. Espanyol 33 13 10 10 44–43 +1 49
10. Celta Vigo 31 13 5 13 48–51 –3 44
11. Alavés 32 11 10 11 31–39 –8 43
12. Valencia 33 11 7 15 47–56 –9 40
13. Las Palmas 32 10 8 14 51–57 –6 38
14. Málaga 33 9 9 15 38–49 –11 36
15. Betis 32 9 7 16 35–51 –16 34
16. Deportivo La Coruna 32 7 10 15 35–50 –15 31
17. Leganés 33 6 9 18 27–51 –24 27
18. Sporting Gijón 33 5 8 20 36–66 –30 23
19. Granada 33 4 8 21 27–70 –43 20
20. Osasuna 33 3 9 21 34–75 –41 18

 

Legfrissebb hírek

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
4 órája

Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
22 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:43

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32
Ezek is érdekelhetik