Király-kupa: Láttuk, mi történt a Real meccsén – Piqué kritizálta a bírókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.06. 08:08
null
Piqué (jobbra) szerint tizenegyest ért az ellene elkövetett belépő (Fotó: AFP)
A címvédő FC Barcelona 2–1-es vereséget szenvedett a spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Athletic Bilbao vendégeként. Gerard Piqué, a katalánok védője szerint David Fernández Borbalán játékvezető két tizenegyestől „fosztotta meg” a Barcát.

„A Neymar elleni szabálytalanság egyértelmű volt, és az is, amelyet Gorka Iraizoz ellenem követett el… – mondta Gerard Piqué a lefújást követően. – Tudjuk, hogy mennek a dolgok, láttuk, mi történt a Real Madrid–Sevilla mérkőzésen. Futballozni szeretnénk, nem rulettezni.”

„Ha a játékvezető visszanézi a meccset, nem lesz könnyű éjszakája – vélekedett Ivan Rakitic. – Nem szokásom kritizálni a játékvezetőket, ám el kell ismerni, ahogy a labdarúgóknál is előfordulhat, néha nincs jó napjuk.”

„Fontos, hogy idegenben gólt szereztünk, ugyanakkor megérdemeltük volna, hogy egyenlítsünk – mondta Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője. – A visszavágón nem lesz könnyű feladatunk, nem szabad gólt kapnunk. Nehéz kihívás lesz, szükségünk lesz a szurkolóink támogatására. Láthattuk, milyen frusztráltak voltak a játékosok a szünetben az állás és a játékvezetői döntések miatt, ám tudni kell, a bíróknak van a legnehezebb dolguk.”

„A Camp Nouban sohasem könnyű játszani, hosszú mérkőzésre számítunk – így Ernesto Valverde, a Bilbao mestere. – Nyilván a párharc még nyitott, de sikerült némi előnyt szereznünk. Tudjuk, piszkosul nehéz feladat vár ránk. Ha két éve a Spanyol Szuperkupában – amikor négy nullára nyertünk – nem voltunk biztosak a sikerben a visszavágó előtt, képzeljék el, hogy most milyen helyzetben vagyunk kettő egynél.”

NEYMAR ESETE A TIZENHATOSON BELÜL

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Athletic Bilbao–Barcelona 2–1
(Aduriz 25., Inaki Williams 28., ill. Messi 52.)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Sevilla 3–0 (J. Rodríguez 11., 44. – a másodikat 11-esből, Varane 29.)
Real Sociedad–Villarreal 3–1 (Willian José 17., Vela 33., Oyarzabal 72., ill. Trigueros 77.)
Alcorcón (II.)–Córdoba (II.) 0–0

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18