La Liga: hiába Boateng pazar gólja, a hajrában nyert a Villarreal

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 20:35
A hosszabbításban szerzett góllal nyert a Villarreal, amely 2–1-re múlta felül a Las Palmast a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójának koraesti mérkőzésén. Szintén nyert a Málaga, az andalúziai csapat 4–0-ra legyőzte a Leganést.

A „sárga tengeralattjáró” veretlenül várta a Las Palmas elleni bajnokit, Fran Escribá együttese ráadásul otthon csak a nyitó fordulóban, a Sevilla ellen veszített pontokat.

Ezért is volt meglepő, hogy a vendégek szerezték meg a vezetést a korábban az olasz Milanban is megforduló Kevin-Prince Boateng góljával. A 29 esztendős ghánai válogatott középpályás egészen pazar gólt szerzett. A Las Palmas sokkal jobban játszott az első félidőben ellenfelénél, így megérdemelten vonulhatott egygólos előnnyel a szünetre, a hazaiak kaput sem találtak az első játékrészben.

Boateng gólja

A fordulást követően magához ragadta a kezdeményezést a Villarreal, amely a 64. percben egy büntetőből szerzett góllal kiegyenlített, majd a hosszabbításban a mérkőzést is eldöntötte.

A Villarreal győzelmének köszönhetően megelőzte a Sevilla ellen vereséget szenvedő Atlético Madridot, és továbbra is veretlen – egyedüliként az este pályára lépő Real Madrid mellett.

A másik 18.30-kor kezdődő mérkőzésen a Málaga 4–0-ra kiütötte az újonc Leganést.

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Málaga–Leganés 4–0 (Jony 40. – 11-esből, C. Castro 42., S. Ramirez 57., Camacho 93.)
Villarreal–Las Palmas 2–1 (Sansone 64. – 11-esből, Bakambu 91., ill. K. Boateng 31.)
KORÁBBAN
Osasuna–Betis 1–2 (R. Torres 48., ill. Joaquín 19., Gutiérrez 91.)
Espanyol–Eibar 3–3
(H. Pérez 64., Piatti 73., Baptistao 92., ill. Enrich 23., D. Reyes 27. – öngól, Kike 44.)
Valencia–FC Barcelona 2–3 (Munir 52., Rodrigo 57., ill. Messi 22., 94. – 11-esből, Luis Suárez 62.)
Real Sociedad–Deportivo Alavés 3–0 (Prieto 22., Willian Jose 57., Vela 87.)
Granada–Sporting Gijón 0–0
Celta Vigo–Deportivo La Coruna 4–1 (Mallo 32., Aspas 60., 82. – az elsőt 11-esből, Orellana 78., ill. Albentosa 37.)
Sevilla–Atlético Madrid 1–0 (N'Zonzi 73.)
KÉSŐBB
20.45:
Real Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 9 6 2 1 17–12 +5 20
2. Barcelona 9 6 1 2 29–12 +17 19
3. Villarreal 9 5 4 16–5 +11 19
4. Atlético Madrid 9 5 3 1 21–4 +17 18
5. Real Madrid 8 5 3 22–8 +14 18
6. Athletic Bilbao 8 5 3 13–10 +3 15
7. Real Sociedad 9 4 1 4 14–12 +2 13
8. Celta Vigo 9 4 1 4 13–17 –4 13
9. Las Palmas 9 3 3 3 17–15 +2 12
10. Málaga 9 3 3 3 12–10 +2 12
11. Eibar 9 3 3 3 14–13 +1 12
12. Betis 9 3 2 4 11–19 –8 11
13. Alavés 9 2 4 3 9–11 –2 10
14. Leganés 9 3 1 5 9–17 –8 10
15. Valencia 9 3 6 13–18 –5 9
16. Espanyol 9 1 5 3 12–17 –5 8
17. Deportivo La Coruna 9 2 2 5 6–14 –8 8
18. Sporting Gijón 9 2 2 5 7–18 –11 8
19. Osasuna 9 1 3 5 11–19 –8 6
20. Granada 9 3 6 8–23 –15 3
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik