Barcelona: Van Gaal porig sújtotta Piquét a katalánoknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.14. 21:08
A katalán TV3 interjút készített Gerard Piquével, aki érdekes történetet mesélt el Louis van Gaallal kapcsolatban, aki 1997 és 2000 között, valamint a 2002–2003-as szezonban irányította a Barcelona felnőttcsapatát.

A TV3 interjújában Piqué elárulta, hogy egyszer Louis van Gaal azt mondta neki, sohasem lesz elég erős, hogy a nagy csapatban játsszon. „Porig sújtott a kijelentésével”.

Piqué az ifjúsági csapat tagja volt, amikor Van Gaal az első együttest dirigálta. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy 2004-ben elhagyta a katalánokat, és a Manchester Unitedhez ment. Négy évig maradt ott, azután visszatért Barcelonába.

Könnyen lehet, hogy ez a „száműzetés” kellett ahhoz, hogy klasszis játékos legyen, mert miután visszatért, ő is részese lett a sikereknek: hatszor nyert spanyol bajnokságot, négyszer Király-kupát, ötször spanyol Szuperkupát, háromszor Bajnokok Ligáját.

Gerard Piqué a héten jelentette be, hogy a 2018-as világbajnokság után már nem akar játszani a spanyol válogatottban. De más, meglepő tervet is szövöget.

„A visszavonulásom után a Barcelona elnöke szeretnék lenni. Nem gondolok magamra edzőként, elnökként jobban tudnám szolgálni a klubot. Ez az, ami szenvedéllyel tölt el.”

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28