La Liga: Mahrez elég jó a Barcelonához – Xavi

2016.09.06. 12:01
Az FC Barcelona korábbi középpályása, Xavi legutóbbi nyilatkozatában az angol címvédő Leicester City támadóját, Rijad Mahrezt méltatta.

A nyári átigazolási időszak egyik legfelkapottabb játékosa volt Mahrez. Sokáig úgy tűnt, hogy az algériai válogatott játékos az Arsenalhoz szerződik, végül azonban maradt jelenlegi csapatánál, ráadásul 2020-ig hosszabbított. az Arsenalhoz szerződik, végül azonban maradt jelenlegi csapatánál, ráadásul 2020-ig hosszabbított.

A 36 esztendős, korábbi Barcelona-futballista Xavi – aki 1991 és 2015 között állt a katalánok alkalmazásában – úgy érzi, hogy a támadó sikeres lenne a katalánoknál, viszont örül, hogy végül maradt jelenlegi csapatánál.

„Mahrez elég jó ahhoz, hogy a Barcelonában játsszon, ennek ellenére örülök, hogy végül a maradás mellett döntött. Biztosan voltak ajánlatai, a Leicesternek hatalmas csalódás lett volna, ha a legjobb játékosuk elhagyja őket egy ilyen siker után. Érdekes lesz figyelemmel követni, hogyan teljesít ő és a csapat a mostani Bajnokok Ligájában" – mondta Xavi a Shortlistnek.

Mahrez a 2015–2016-os szezonban 37 mérkőzésen 17 gólt szerzett az angol élvonalban.

Legfrissebb hírek

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
10 órája

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
22 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 16:14

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik