La Liga: Arbeloa búcsúja? Casillas odaszúrt a Realnak

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 12:35
Iker Casillas vasárnap hivatalos Facebook-oldalán válaszolt a rajongók kérdéseire. A beszélgetés során szóba került a Real Madridot a 2015–2016-os szezon végén elhagyó Álvaro Arbeloa látványosra sikerült búcsúztatása is.

Az utolsó hazai bajnokiján csereként pályára lépő spanyol hátvédet a szurkolók egy hatalmas mezzel köszöntötték, a csapattársak pedig a levegőben dobálták a lefújást követően.

Arbeloa a levegőben (Fotó: AFP)
Arbeloa a levegőben (Fotó: AFP)

A jelenlegi szezon kezdetétől a Portóban futballozó Iker Casillas szintén köszönetet mondott Arbeloának, de közben azért odaszúrt szeretett klubja, a Real Madrid vezetésének is.

„Egy régi csapattársam, Álvaro Arbeloa befejezte pályafutását a Real Madridnál. Szeretnék megköszönni mindent, amit a klubért tett. Arbeloa az akadémia növendéke volt, majd Angliában bizonyította, hogy érdemes a királyi mez viselésére, így visszatért Madridba. Minden Real Madrid-játékos olyan búcsút érdemel, amilyenben neki volt része. A csapattársai és a szurkolók mellett” – köszönt el korábbi klubtársától és küldött üzenetet Florentino Pérezéknek Iker Casillas.

Mint ismert, Casillas 2015 nyarán hagyta el a Real Madridot, 17 évnyi szolgálat után. A spanyol válogatottal világbajnoki címet és Európa-bajnokságot nyerő kapus megjegyzésével azt nehezményezhette, hogy Portóhoz igazolásakor számára csak egy magányos sajtótájékoztató jutott búcsúzóul, miközben csapattársai az Egyesült Államokban vettek részt felkészülési turnén.

Casillas a könnyeivel küszködött utolsó madridi sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
Casillas a könnyeivel küszködött utolsó madridi sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Tovább tart a Vinícius-krízis a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 09:22

A Real Madrid máris elkezdte keresni Arbeloa utódját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 10:14

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 09:01

Óriási meglepetés! Arbeloa első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 23:01

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 14:44

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 18:23

Két jelölt is van a Real Madrid kispadjára, de Zidane és Klopp sincs köztük – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.09. 09:58
Ezek is érdekelhetik