La Liga: „Ma nem láttam itt bírót” – Jémez a Barca elleni 1–5 után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.04. 10:45
Miután a címvédő és listavezető Barcelona 5–1-re legyőzte a mérkőzést kilenc emberrel befejező Rayo Vallecanót a La Liga 27. fordulójában, Paco Jémez, a madridi csapat vezetőedzője nem palástolta véleményét a játékvezetésről.

Mint ismert, a Rayóból Diego Llorente és Manuel Iturra kapott piros lapot Inaki Garrido játékvezetőtől, a Barca második gólját lesállás előzte meg, illetve Iturra kiállítása előtt Sergio Busquets lesen avatkozott játékba.

„Én ma nem láttam itt játékvezetőt – hangsúlyozta több alkalommal a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Paco Jémez, a Rayo trénere. – Úgy érzem, a kiállítások befolyásolták a meccs végeredményét. Egy Barca-szintű csapat ellen roppant nehéz kettős emberhátrányban játszani, egyenlő létszámban nem lett volna ekkora a különbség. Hatalmas erőfeszítést igényelt ez a találkozó, de ettől csak jobbak leszünk. A Barcelonának csak gratulálni tudok, nem gyakori, hogy egy együttes sorozatban harmincöt mérkőzésen nem kap ki.”

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
17 órája

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40
Ezek is érdekelhetik