Barca: Rafinha helyett sztárigazolás – januárban jöhet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.19. 21:39
Mint arról beszámoltunk, bár az első hírek még kedvezőbb előrejelzést adtak, mégis a legrosszabb verzió bizonyult valósnak a barcelonai Rafinha sérülése esetében. Az FC Barcelona pedig ezért nagy igazolásra készül a nyáron a spanyolok szerint.

Rafinha a Roma elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett térdsérülést, és a csütörtök reggeli vizsgálatok kimutatták, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja a jobb térdében.

A futballista nem tudja elkerülni a műtétet (ráadásul a hátsó keresztszalagja is megsérült), így mintegy hat hónap kihagyásra számíthat, azaz legjobb esetben sem láthatjuk pályán a szezon vége előtt.

A katalán Sport értesülései szerint a Barcánál úgy döntöttek, új játékost szerződtetnek.

A kiszemelt a Dortmund középpályása, Ilkay Gündogan, akiről a spanyolok már a nyáron is cikkeztek a Barca kapcsán.

Gündogan szerződése 2017-ben jár le Dortmundban, piaci értékét a transfermarkt.de 20 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
6 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09