Barcelona: „Hiányzik majd Piqué a bajnokság elején, de...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.20. 18:35
Marc-André ter Stegen elmondása szerint a Barcelonának hiányzik majd a négy meccsre eltiltott Gerard Piqué, valamint kitért saját sorsára is.

A 23 éves német kapus számára nem indult tökéletesen az új idény, a Sevilla elleni európai és a Bilbao elleni spanyol Szuperkupa-meccsen is négy gólt kapott – igaz, az andalúziaiak ellen így is nyert a Barca –, az utóbbi párharc visszavágóján pedig már Claudio Bravo állt a katalánok kapujában.

„Nem tudom, hogy játszom-e a bajnokságban. Ez az edző döntése, de a magam részéről mindent megteszek azért az edzéseken, hogy vasárnap én kezdjek” – mondta a Marcának Marc-André ter Stegen.

A német szerint a Bilbao elleni visszavágón kiállított, majd négymeccses eltiltást kapó Gerard Piqué nélkül nehéz dolga lesz az együttesnek, de a lényeg úgyis a szezon vége lesz.

„Hiányozni fog nekünk Piqué a bajnokság elején. A legjobbunkat kell nyújtanunk, és az számít, hogy mi lesz majd a szezon végén” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17