Real: „Mourinho szemetét takarítjuk” – mondja Benítezné

2015.07.28. 12:02
null
Montserrat Seara rövid időre a magánéletükbe is engedte bepillantani a spanyolokat (Fotó: Twitter)
Montserrat Seara nevét ritkán halljuk, a Real Madrid labdarúgócsapatát irányító Rafa Benítez felesége nem gyakran áll a média rendelkezésére, magánéletüket csendesen, a színfalak mögött élik, most azonban röviden beszélt férjéről és a blancókról, valamint José Mourinhóról.

 

„Ha jobban belegondolunk, mi vagyunk José Mourinho takarítói, állandóan az ő »szemetét« próbáljuk eltüntetni” – mondta nevetve a La Regionnak Rafa Benítez felesége, Montserrat Seara.

A spanyol mester és kedvese valóban jól ismerheti a Chelsea portugáljának szokásait, hiszen Benítez az Internél, a Chelsea-nél és a Real Madridnál is megfordult a Special One után.

„Tudom, ilyen a profi futball. Természetes, hogy az életútjuk gyakran keresztezi egymást, hiszen kevés klasszis edző dolgozik a világon” – tette hozzá Montserrat Seara, aki a magánéletükbe is engedte bepillantani a spanyolokat.

„Rafa egy pillanatra sem tud megfeledkezni a munkájáról. Az első randinkon nagyjából öt perc után elkezdte magyarázni nekem a 4–4–2-es felállás előnyeit és hátrányait. Volt egy éve, amikor szabadságolta magát, és a helyi focicsapat fiataljait kezdte edzeni. Na, az zseniális volt, sírva nevettem minden meccsen. Ott állt az oldalvonalon, ordibált a kissrácokkal és integetett, mintha a BL-döntőben lenne. A futball nem a munkája, ez az élete. Nem tudom, valaha rá tudom-e venni, hogy visszavonuljon…” – tette hozzá Benítez felesége.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik