Barcelona: Laporta újra harcba száll az elnöki posztért

2015.06.17. 18:34
Joan Laporta, a Barcelona korábbi elnöke újra megpályázza a katalán klub vezető pozícióját.

„Indulok a júliusi választáson" – mondta keddi videoüzenetében az 52 éves sportvezető, aki hozzátette, megvan a rutinja az együttes irányításához, amely idén triplázott, azaz a Bajnokok Ligája mellett megnyerte a spanyol bajnokságot és kupát is.

Laporta 2003 és 2010 között már állt a Barcelona élén, amely ezalatt – többek között – négy bajnoki címet nyert és kétszer diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában.

A jelenlegi elnök, Josep Bartomeu gyanúsított a csapat brazil sztárjának, Neymarnak az átigazolása kapcsán kirobbant adócsalási ügyben. Elődje, a szintén adócsalással és hűtlen kezeléssel vádolt Sandro Rosell emiatt mondott le 2014 januárjában. A spanyol ügyészség márciusban mindkettejükre börtönbüntetést kért.

Bartomeu és a jelenlegi vezetés mandátuma a 2015–2016-os idény végéig szól ugyan, de a klub körül kialakult hangulat miatt januárban előrehozott elnökválasztást hívott össze.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51