Barca: Alves trollkodott - nem azt jelentette be, amit vártak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 13:59
A Barcelona labdarúgócsapatának jobbhátvédje, Daniel Alves hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája-döntő után közli a nyilvánossággal, meghosszabbítja-e nyáron lejáró szerződését a katalánoknál. A brazil védő jelenleg a csapat előtt álló feladatokra kíván koncentrálni, de elárulta, ebben a pillanatban 75 százalék esélyt lát a távozására.

Elmaradt Dani Alves nagy bejelentése (Fotó: Reuters)
Elmaradt Dani Alves nagy bejelentése (Fotó: Reuters)
Elmaradt Dani Alves nagy bejelentése (Fotó: Reuters)

 

A spanyol sajtóban a múlt héten már szárnyra kapott a hír, hogy Daniel Alves hétfőn sajtótájékoztatót tart, ám a média nem azt kapta, amit várt. A helyiek biztosra vették, hogy a brazil játékos bejelenti, nem tudott megegyezni a klubbal az új szerződés részleteiről, így hét év után távozik a katalánoktól.

„Nem tudom, hogy maradok-e, jelenleg az előttünk álló két mérkőzésre koncentrálok. A Bajnokok Ligája döntője után nyilvánosságra hozom a döntésemet. Az elnökválasztást nem várom meg, bár az egyik jelölttel beszélek. Még nem döntöttem el, hol folytatom a pályafutásomat, megfontolom az ajánlataimat” – mondta Alves.

NÉGYEN JÖHETNEK SZÓBA ALVES UTÓDJAKÉNT

Spanyol sajtóértesülések szerint a Torino védője, Matteo Darmian vagy a Sevillát erősítő Aleix Vidal pótolhatja Alvest, ha a brazil védő nem hosszabbít.

A katalánok azonban 2016 januárjáig nem igazolhatnak új játékost, tehát a következő idény őszi szakaszában házon belül kellene megoldaniuk Alves pótlását.

A Barcelona kiszemeltjei között szerepel állítólag Héctor Bellerín (Arsenal) és Mitchell Weiser (Bayern München) is, de az ő megszerzésükre nagyon kicsi az esély.

„Nem szeretnék mindenre reagálni, de a sajtóban rengeteg hazugság terjedt el. Arról olvastam, hogy nekem csak a pénz számít, ám ez nem igaz. Nem az anyagiakról van szó, hanem a tiszteletről. Szeretnék a Barcánál maradni, de nem mindenáron” – folytatta a brazil jobbhátvéd, aki elárulta, ebben a pillanatban 75 százalék esélyt lát a távozására.

Hozzátette, a Paris Saint-Germain nincs a lehetséges célállomásai között.

Alves elmondta, a Barcelona eleinte nem akarta meghosszabbítani a szerződését, ám miután feljavult a teljesítménye, a klub vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett vele.

„Ha maradok, ha nem, a Barcának mindig lesz helye a szívemben, mert életem legszebb éveit ennél a klubnál töltöttem. Az edző nem azért játszat engem, mert én vagyok az egyik legjóképűbb játékosa, hanem mert keményen dolgozom az edzéseken. Bár tényleg jóképű vagyok...” – tette hozzá mosolyogva a brazil védő, majd kiosztotta a madridi médiát.

„Szégyellném magam a Cuatro (madridi illetőségű tévécsatorna – a szerk.) munkatársainak helyében. Megnyertük a bajnokságot, de ők még mindig a Real Madrid tavalyi BL-győzelméről beszélnek. Kérem...” – panaszkodott Alves, aki a Marca újságírójának kérdésére nem is volt hajlandó válaszolni.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
14 órája

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik