Real Madrid: „Nem erre számítottam; többet akarok!”

2015.03.27. 12:25
Keylor Navas, a Real Madrid Costa Rica-i labdarúgója elmondása szerint nem számított arra, hogy csak második számú kapus lesz a blancóknál, ám így is hálás, és esze ágában sincs feladni.

A tavalyi világbajnokságon berobbanó Navasért 10 millió eurót fizetett 2014 nyarán a Real Madrid, ám Carlo Ancelotti Iker Casillast favorizálja, a spanyolnak szavaz bizalmat a kapuban.

„Őszinte leszek, nem erre számítottam, amikor Madridba költöztem, de nem adom fel könnyen! Mindent bedobok, az edzéseken és a meccseken is próbálom bizonyítani, méltó vagyok arra, hogy a Real Madrid kapuját védjem” – mondta Keylor Navas a Costa Rica-i válogatott sajtótájékoztatóján.

„Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy egyszer megkapom a lehetőséget, akkor pedig garantálom, élni fogok vele. Addig is tanulok, és minden percért hálás vagyok, amit ott tölthetek” – tette hozzá a Paraguay elleni felkészülési mérkőzést kapott gól nélkül lehozó Navas.

A 28 esztendős, hatvanszoros válogatott játékos összesen nyolc találkozón lépett pályára a 2014–2015-ös idényben a Real Madridban, ezalatt hét gólt kapott.

Legfrissebb hírek

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
59 perce

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:02

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15