La Liga: európai óriásklubok csábítják a Villarreal csatárát

2015.03.03. 19:25
Luciano Vietto, a spanyol élvonalbeli Villarreal argentin labdarúgója egy év után elhagyhatja a „sárga tengeralattjárót", a Liverpool mellett a Real Madrid és német csapatok is szerződtetnék.

„Tudjuk, hogy sok nagy klub figyeli Lucianót, nagy a versengés érte. Mehet akár a Liverpoolhoz is, tudjuk, hogy a »vörösök« nagy csodálói a tehetségének, de a Real Madrid és két német csapat is érdeklődik iránta. A nyáron elhagyhatja a Villarrealt" – mondta Jorge Cysterpiller, a csatár ügynöke az As-nak.

A mértékadó Transfermarkt által 10 millió euróra taksált Vietto 2014 nyarán igazolt a Villarrealhoz az argentin Racing Club de Avellanedától, a 2014–2015-ös szezonban harmincegy tétmérkőzésen tizenhat gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

Érdekesség, hogy a 21 éves Vietto nem az egyetlen córdobai születésű támadó, aki a következő idényben a Premier League-ben folytathatja: Paulo Dybala, az olasz élvonalban szereplő Palermo légiósa – és az angol elit kiszemeltje – szintén ebben az argentin provinciában született, tizenöt nappal korábban.

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41