Rafinha: Messivel, Neymarral és Luis Suárezzel minden lehetséges

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.02. 08:47
null
Luis Enrique szerint Suáreznek (balra) nincs szerencséje (fotó: Action Images)
Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának edzője a Villarreal 3–2-es legyőzése után kiemelte, hogy az Atlético Madrid elleni kupameccset követően másodszor állt talpra hátrányból a katalán együttes. Marcelino, a Villarreal mestere sem elégedetlen, hiszen az utolsó pillanatig pariban voltak a Barcával, és reméli, a kupában már ők lesznek sikeresek.

Nagy csatát vívott egymással a Barcelona és a Villarreal: a katalán csapat hiába került kétszer is hátrányba, meg tudta nyerni a meccset.

„Nagyon nagy dolog két egymás utáni meccsen fordítani, ez jól mutatja, hogy milyen remek formában is van a csapat” – örvendezett Luis Enrique a mérkőzés után.

A Barcelona edzője a Lionel Messi, Neymar kettős mellett kiemelte Rafinhát is. Szerinte a fiatal brazil, akinek a tarcsiban és a Celta Vigóban is volt edzője, a jövőben rengeteg örömet szerezhet a közönségnek. Emellett megvédte Luis Suárezt, aki ezúttal sem talált be a kapuba.

„Megvannak a helyzetei, de nincs meg a szerencséje. Előbb-utóbb fontos gólokkal fog segíteni minket.”

A katalánok a spanyol Király-kupa elődöntőjében éppen a Villarreallal találkoznak, Luis Enrique szerint a mostani szoros meccs figyelmeztető jel minden szurkoló számára, aki biztosra vette a Barca döntőbe jutását. Ők speciel nem estek, és nem esnek ebbe a könnyelműséggel felérő hibába.

„Kemény küzdelemre van kilátás, a Villarreal bebizonyította, hogy képes magas szinten teljesíteni. jó edzőjük van, fegyelmezetten védekeznek, a kontráik pedig életveszélyesek.”

„Három olyan képességű csatárral, ami nekünk van, Messivel, Neymarral és Luis Suárezzel minden lehetséges”– nyilatkozta szezonbeli esélyeikről a lefújás után a mérkőzés egyik legjobbja, a katalánok második gólját szerző Rafinha.

Bár megszakadt a Villarreal 18 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, a csapat vezetőedzője, Marcelino elégedett volt.

„Kétszer vezettünk a Barcelona ellen, az utolsó pillanatig pariban voltunk. Ráadásul sikerült védekezésre kényszerítenünk őket, ami hatalmas dolog.”

Az elődöntős párharca készülve Marcelino kiemelte, hogy bár a legutóbbi négy meccset elveszítették, mindannyiszor csak egy góllal kaptak ki. Reméli, hogy a Barcelona most inkább a Bajnokok Ligájára és a Primera Divisiónra figyel, így talán meglephetik őket.

Összefoglaló


Barcelona vs Villareal 3-2 all goals and... by tural-borcali

SPANYOL LABDARÚGÁS
PRIMERA DIVISIÓN
21. FORDULÓ

Barcelona–Villarreal 3–2 (Neymar 45., Rafinha 53., Messi 55., ill. Cserisev 30., Vietto 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 20 17 3 68–17 +51 51
2. Barcelona 21 16 2 3 57–11 +46 50
3. Atlético Madrid 21 15 2 4 43–20 +23 47
4. Sevilla 20 13 3 4 34–22 +12 42
5. Valencia 20 12 5 3 38–18 +20 41
6. Villarreal 21 11 5 5 35–20 +15 38
7. Málaga 20 9 5 6 23–21 +2 32
8. Eibar 21 7 6 8 25–29 –4 27
9. Espanyol 21 7 5 9 27–32 –5 26
10. Celta Vigo 21 6 6 9 20–23 –3 24
11. Athletic Bilbao 21 6 5 10 18–26 –8 23
12. Rayo Vallecano 21 7 2 12 22–38 –16 23
13. Real Sociedad 21 5 7 9 21–28 –7 22
14. Deportivo La Coruna 21 5 6 10 18–34 –16 21
15. Getafe 21 5 5 11 16–29 –13 20
16. Almería 21 5 4 12 18–33 –15 19
17. Córdoba 21 3 9 9 16–31 –15 18
18. Granada 21 3 9 9 14–33 –19 18
19. Elche 21 4 5 12 18–42 –24 17
20. Levante 21 3 7 11 13–37 –24 16
Legfrissebb hírek

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40
Ezek is érdekelhetik