Kiderült, miért hagyta anno ott a Barcát a világbajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 10:27
null
A mosolygós Valentina Liguori nem érezte jól magát Barcelonában<br />
Gianluca Zambrotta, a svájci másodosztályú Chiasso vezetőedzője elárulta, 2008-ban miért hagyta el az FC Barcelonát. A világbajnok olasz védő távozásának hátterében felesége, Valentina Liguori állt.

 

 

„Két évig volt még szerződésem a Barcelonával, de a páromnak, Valentinának – aki mindent hátrahagyva velem tartott Spanyolországba – gondjai voltak – idézi a Corriere della Sera Gianluca Zambrottát. – Egyedül és kívülállónak érezte magát a városban, s depressziós lett. Ezért amint nagy klubtól [AC Milan – a szerk.] jött ajánlat, elfogadtam, s visszatértünk Olaszországba. Nem bántam meg a döntést. Hazaköltözésünk után megszületett fiunk, Riccardo, és összeházasodtunk.”

Meg kell hagyni, a szépséges Valentina – aki nem meglepő módon modellként keresi kenyerét – fényképeit elnézve érthető, Zambrotta miért tartott ki szerelme mellett a nehéz időkben is.

A 37 esztendős tréner játékosként többek között a Juventusban, a Barcában és a Milanban szerepelt. 2006-ban tagja volt a világbajnoki címet szerző olasz válogatottnak.

Valentina Liguorinak van keresnivalója a modellszakmában
Valentina Liguorinak van keresnivalója a modellszakmában

 

 

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik