Barca: „Ha a Bilbao cukorkával kínál, el kell fogadni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 10:32
null
Az uruguayi klasszis ismét eredményes volt: a Bilbao ellen szerezte a harmadik bajnoki gólját a Barcában (Fotó: Reuters)
Háromgólos (5–2) bilbaói győzelmével a Barcelona egy pontra megközelítette a tabellán éllovas, szombaton madridi derbit 4–0-ra elbukó Realt. A katalánok karakán szakvezetője, Luis Enrique nem esik hasra saját nagyságuk előtt, amint mondta: jó és rossz pillanatok is vannak egy csapat életében. Nos, ez most esetükben az előbbi...




„Amikor egy olyan csapat, mint az Athletic cukorkával kínál, akkor azt el kell fogadni, nem szabad visszautasítani – utalt Luis Enrique a 15. percben, szerencsés körülmények között, a hazai kapus méretes hibájából eső vezető találatukra. – Szeretem, ha rögtön élni tudunk egy ilyen lehetőséggel, mert azt jelenti, hogy a koncentrációnk már a kezdés után rendben van. A folytatásban kontroll alatt tudtuk tartani a játékot, jól éreztük a labdás játékot éppen úgy, mint a labda nélkülit. A mérkőzéseket sokféleképpen lehet megnyerni, mi jól reagáltunk az ellenfél hibáira. Egy csapat életében a szezonban van rossz és jó pillanat egyaránt, egyiket sem kell túlságosan a szívünkre venni. Viszont arra mindig figyelni kell, hogy javítsunk a teljesítményünkön.”

A Barcelona a Real Sociedadtól elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség óta száguld: öt bajnokit nyert meg zsinórban (21–5-ös gólkülönbséggel), miközben a Király-kupában az elődöntőre készül, miután a nyolcaddöntőben az Elchét, a negyeddöntőben az Atlético Madridot búcsúztatta kettős győzelemmel, előbbit 9–0-s, utóbbit 4–2-es összesítéssel.

„Pedig nem változott semmi azóta: a Barca az első fordulótól kezdve ugyanaz. Ez legfeljebb a sajtó találmánya. Az, hogy az egyik meccs jobban, a másik rosszabbul sikerül, az kizárólag a játékosok pillanatnyi állapotán múlik, hiszen ők sem gépek.”

Luis Enrique kiemelte Lionel Messi teljesítményét, aki góljai mellett az utolsó passzokkal sem adós: Bilbaóban Luis Suárezt szolgálta ki, illetve Óscar de Marcos öngólja az ő lövése után született.

„Nagy kiváltság az edző számára, ha egy olyan gólerős klasszisa, mint Messi a képességeit alárendeli a csapatérdeknek.”

A tréner és a négyszeres aranylabdás viszonya a közelmúltban nem volt felhőtlen, erről a spanyol információkra hivatkozva a világsajtó többször cikkezett, de a jelek szerint pár győzelem már elég volt ahhoz, hogy rendeződjön a viszonyuk.

„Hosszú még a szezon, sok mérkőzés van hátra, de már csak egy pont a hátrányunk a listavezetővel szemben. Fontos volt számunkra ez a győzelem, hiszen idegenben nyertünk, méghozzá komoly rivális ellen – mondta a gólszerzők közé ezúttal is feliratkozó Neymar, akinek Messivel és Luis Suárezzel alkotott triója megállíthatatlannak tetszik. De nem a brazil szerint – Nem hinném, hogy megállíthatatlanok vagyunk. Sokat dolgozunk azért, hogy a csapat segítségére legyünk. Abban viszont biztos vagyok, hogy a győzelmekkel mi is egyre jobbak vagyunk.”

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
8 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik