Barcelona: publikusak az átigazolások hivatalos összegei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.03. 13:09
null
Suárez (balra) átigazolási összege kevesebb a Barcelona költségvetésében, mint amit a Liverpool állít (Fotó: Reuters)
A spanyol Primera Divisiónban szereplő Barcelona labdarúgócsapata nem akar ismét olyan hibát elkövetni, mint amilyet Neymar tavalyi átigazolásánál tett, ezért publikussá tette nyári transzfereinek részleteit.

A brazil válogatott támadó 2013 nyarán 57 millió euróért váltott klubot, de a spanyol adóhatóság az év elején vizsgálatot indított a katalánok ellen, mondván, a Barcelona valójában jóval magasabb átigazolási díjat fizetett a Santos korábbi csatáráért, mint amennyiről beszámolt.

A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) április 23-i ülésén végső ítéletében kimondta, nem történt szabálytalanság. Az ügy kirobbanásának folyományaként azonban a Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell már január végén lemondott posztjáról.

A Barcelona kiadásai
Átigazolási díj
További költségek
Marc-André ter Stegen12 000 000
750 000
Ivan Rakitic
18 000 000
3 000 000
Claudio Bravo
12 000 000–
Jérémy Mathieu
20 000 000
–
Thomas Vermaelen
10 000 000
5 000 000 (+ 3 750 000)
Luis Suárez
81 250 000
–
Douglas Pereira
4 000 000
1 500 000

A Barcelona ezért most hivatalosan közzétette, hogy mennyi kiadással, illetve bevétellel járt számára az átigazolási időszak. Az adatok szerint a gránátvörös-kékek 157.25 millió eurót költöttek a nyáron, és megközelítőleg 79 millió eurós bevételük volt. A közzétett táblázatból kiderül, hogy Luis Suárezért valójában 81.25 millió eurót fizettek, a Liverpool által közzétett 94 millió eurós összeggel ellentétben.

„Nagyon örülök neki, hogy egy minden igényt kielégítő csapatunk van most – mondta Andoni Zubizarreta sportigazgató. – Meglátjuk, meddig jutunk ezzel a kerettel, de nem szeretném más csapatokhoz hasonlítani a miénket.”

A Barcelona bevételei
Átigazolási díjTovábbi költségek
Cesc Fabregas
33 000 000
3 000 000
Jonathan dos Santos
1 500 000
500 000
Bojan Krkic
1 800 000 –
Alexis Sánchez42 500 000
–

A Barcelona a nyári átigazolási időszak lejárta után 2016-ig nem szerződtethet új játékost.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17