Real Madrid: C. Ronaldo nem játszik a Man. United ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 00:18
Bár sokan reménykedtek abban, hogy Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgója pályára lép a korábbi klubja, a Manchester United elleni tengerentúli felkészülési mérkőzésen, erre végül nem kerül sor.

„Egyelőre egyedül tréningezik, nem a csapattal, ezért nem küldjük pályára a szombati mérkőzésen – mondta Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője pénteken. – A madridi visszatérésünk után veti bele magát teljes intenzitással a közös munkába, úgyhogy az Európai Szuperkupa-mérkőzésen már bevethető lesz."

A Real Madrid szombat késő este a michigani Ann Arborban mérkőzik meg a Manchester Uniteddel, majd – mint a Bajnokok Ligája címvédője – augusztus 12-én Cardiffban vív meg az Európa-liga-győztes Sevillával az Európai Szuperkupáért.

Ancelotti elmondta: tervei szerint a Man. United ellen és a Sevilla ellen is Iker Casillas védi majd a Real kapuját.

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46
Ezek is érdekelhetik