Atlético: David Villa elismerte, hogy a nyáron távozik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 16:07
null
Egy év után távozhat az Atléticótól David Villa (Fotó: Reuters)
David Villa vasárnap elismerte, hogy egy idény után elhagyja a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Atlético Madrid labdarúgócsapatát. A címvédő spanyol válogatottal a június 12-én kezdődő világbajnokságra készülő csatár úgy fogalmazott: visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, de nem nevezte meg, hogy hova szerződik.

 

Egybehangzó sajtóinformációk szerint a 32 éves futballista jelenleg Manchesterben tartózkodik, ahol az átigazolások alkalmával szokásos orvosi vizsgálaton vesz részt. A megjelent beszámolók azt írták, hogy Villa idén a Manchester Citynél edz majd, és jövő februárban csatlakozik az angol klub, valamint a New York Yankees baseballcsapat által tavaly alapított New York City FC-hez, amely 2015-től kezdi meg szereplését az MLS-ben, a tengerentúli bajnokságban.

A támadó a legutóbbi szezonban 15-ször volt eredményes, az Atléticóval megnyerte a spanyol bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig döntőbe jutott. Korábban a Real Zaragozában, a Valenciában és az FC Barcelonában szerepelt, sőt utóbbi együttessel a BL-ben is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
11 órája

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik