Spanyolország: a Barcelona exvédője segíthet a feljutásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.06. 19:04
A szezon végéig a Barcelona korábbi védője, Abelardo irányítja a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt Sporting Gijón szakmai munkáját.

A 44 esztendős szakember nem ismeretlen közegbe kerül, hiszen a Gijónban nevelkedett, játékos-pályafutása elején pedig öt évig szolgálta a piros-fehéreket, ahonnan a Barcelonához vezetett az útja, melyet 1994 és 2002 között szolgált. Karrierjének befejezése után edzőként visszatért gyerekkori egyesületéhez, a Sporting Gijón B-csapatát összesen négy évig irányította, míg a „nagyoknál” korábban pályaedzőként tevékenykedett.

Az 54-szeres spanyol válogatott védő megbízatása az idény végéig szól. A Gijón öt fordulóval a vége előtt a nyolcadik helyet foglalja el, hátránya egy pont az osztályozót jelentő hatodik helyen álló Tenerife mögött. (Ha a pillanatnyilag harmadik helyezett Barcelona B az első hatban végez, akkor a hetedik hely is playoffot ér.)

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08