Barcelona: A szombati lesz a mi döntőnk - Andrés Iniesta

2014.05.13. 11:37
null
A katalánok karmestere tisztában van vele: a győzelemhez kettőzött erőbedobásra és helyzetekre lesz szükségük (Fotó: Reuters)
Döntőnek is beillő találkozó vár a Barcelona labdarúgóira a spanyol bajnokság záró fordulójában a Camp Nouban az Atlético Madrid ellen – szombat, 18 óra, élőben az NSO-n! –, a katalánok csak és kizárólag győzelem esetén védhetnék meg címüket. Andrés Iniesta, a Barca klasszisa ennek tudatában készül a fellépésre, és nyilatkozott a mérkőzés előtt.

 

„Kétszáz százalékot kell nyújtanunk szombaton, ez lesz a mi döntőnk – mondta Iniesta. – Győznünk kell, de tudjuk, hogy az Atlético elleni sikernek nagy ára van. Játszottunk ellenük éppen elégszer a szezonban. A hazai pálya és a szurkolók támogatása nyugalmat kell, hogy adjon számunkra, abban a kilencven percben dől el az egész éves teljesítményünk. Mert ha nyerünk, akkor megvédjük a címünket, márpedig egy szezon nem lehet rossz, ha megvan a bajnoki aranyérem.”

A középpályás megerősítette, hogy a két fél nagyon jól ismeri egymás erősségeit és gyengéit is. Ő személy szerint úgy készül, hogy az elmúlt fordulókhoz képest több helyzetet kell kidolgozniuk, mert nemcsak az eredményekkel, hanem a helyzetek kialakításával is bőven adósak maradtak. Nem felejtette el megemlíteni, hogy a tavalyi, százpontos bajnoki címük valószínű kevésbé felejthetetlen siker, mint egy utolsó fordulóban, hazai pályán elért győzelemmel megszerzett aranyérem.

„Nem hiszem, hogy igazságos lenne azt mondani: az Atlético jobban megérdemli ezt a bajnoki címet, mint mi. Ha legyőz bennünket, az más kérdés, akkor megérdemli. De mi is ugyanannyit harcoltunk azért, hogy meglegyen rá az esélyünk, mint ők. És ha legyőzzük őket, akkor nem érdemtelenül leszünk bajnokok. Persze, ha ők győznek, akkor övék az érdem.”

Iniesta nem hiszi, hogy lezárult volna a Barca-korszak, annál is inkább, mert szerinte a klub örök. A szezon végén minden bizonnyal távozó Gerardo Martinóról megjegyezte, hogy egy olyan nagycsapatnál, mint a Barcelona, az első év soha nem könnyű, és nemcsak a szurkolók, hanem a sokat dolgozó, valamint szenvedő argentin edzőjük is megérdemelné, hogy megnyerjék a bajnoki aranyérmet.

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik