El Clásico: „Meglepett, hogy utána a futballról kevés szó esett”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.25. 21:14
Gerardo Martinót, a Barcelona labdarúgócsapatának argentin vezetőedzőjét meglepte, hogy a vasárnap 4–3-ra megnyert madridi el Clásicót követően milyen kevés szó esett magáról a futballról, és milyen sok minden egyéb másról.

„Őszintén meglepett, hogy az el Clásico után milyen kevés szó esett magáról a futballról – mondta a dél-amerikai tréner. – Korábban csak a távolból tudtam átélni ezeket a rangadókat, és egy ilyen színvonalas találkozóról bőven volt mit elemezni, véleményezni szakmailag, úgy a szakértőknek, mint az edzőknek, vagy a szurkolóknak. Az viszont valóban igaz, hogy most számtalan olyan egyéb eset, játékvezetői ítélet történt, amiről beszélni, vitatkozni lehetett. Azt azért sajnálom egy kicsit, hogy nem mások az arányok, én több értékelést vártam volna a futballról, de azt aligha nekem kell megítélnem, hogy ez így jó-e vagy sem, hiszen én egy újonc vagyok itt.”

Martino ezúttal is megerősítette, hogy a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem áll szándékában a szezon végén távozni a csapat éléről – tavaly nyáron két évre szóló szerződést kötött, bár olyan kitétellel, hogy azt az idény végén ő és a klub is felmondhatja –, valamint elmondta azt is, hogy a kiscsapatok ellen sem hiányzik csapatából a motiváció. Nem ennek a számlára írja a Real Sociedadtól és a Valladolidtól elszenvedett vereséget.

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik