Király-kupa: az egyik C. Ronaldo elkelt volna Xativában - videó

2013.12.07. 23:51
null
A próba eredménye: ő az igazi Cristiano Ronaldo (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapata – Cristiano Ronaldo és Gareth Bale nélkül – gól nélküli döntetlent játszott a harmadosztályú Olímpic de Xativa otthonában a spanyol Király-kupa 4. fordulójának első mérkőzésén.

Az influenzával küszködő Gareth Bale és az eltiltása alatt a madridi viaszmúzeumban a saját szobrát leleplező Cristiano Ronaldo a Real Madrid keretében sem kapott helyet. A „királyiak” a Casillas – Carvajal, Ramos, Nacho, Arbeloa – Illarramendi, Casemiro – Di María, Isco, Jesé – Morata kezdővel álltak fel, és bizony az első félidőben a mezőnyfölényük ellenére nem sok mindent tudtak kezdeni harmadosztályú ellenfelükkel.

Az ötlet a szünet után is hiányzott a vendégek játékából, amikor pedig mégis helyzetbe kerültek, akkor nem céloztak elég pontosan (Morata, majd Jesé). Carlo Ancelotti vezetőedző Marcelót, Benzemát és Modricot is becserélte, de velük sem sikerült feltörni a Xativa védelmét, így a kiscsapat gól nélküli döntetlent ért el története egyik legfontosabb mérkőzésén.

SPANYOLORSZÁG, KIRÁLY-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS

Olímpic de Xativa–Real Madrid 0–0
Recreativo Huelva–Levante 1–0 (Ruymán 90.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Bilbao 1–0 (Santi Mina 71.)
KORÁBBAN
Girona–Getafe 1–1 (Timor 15., ill. Marica 37.)
Sant Andreu–Atlético Madrid 0–4
(Raúl García 13., Arda Turan 21., 56., Villa 84.)

Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Oyarzabal büntetője döntött, a Real Sociedad lesz az Atlético ellenfele a Király-kupa döntőjében

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 23:01

Fölényes, de keserű Barca-siker, avagy a végig bekkelő Atlético jutott a Király-kupa döntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.03.03. 23:14

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.02.27. 23:11

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Egygólos Villarreal-győzelem a bepótolt tartományi derbin a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 22:34

„Még van egy visszavágó!” – Hansi Flick az Atlético elleni 4–0-s vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.02.13. 08:08
Ezek is érdekelhetik