Barcelona: Reagálnunk kell a vereségre - Fabregas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 17:54
Cesc Fabregas szerint a Barcelonának lépéseket kell tennie, miután kedden az Ajax elleni BL-meccsen elszenvedte szezonbeli első vereségét.

A katalánok a szezon leggyengébb első félidejüket produkálták Amszterdamban, ahol a 2–0-s hátrányt követően a második félidőben tizenegyesből szépítettek. A középpályás szerint ennél jobb játékra lesz szükség az Athletic Bilbao ellen vasárnap.

„Volt egy csapatmegbeszélés az edzővel közösen. Mindig önkritikusak vagyunk, de ez volt az első vereségünk a szezonban, és reagálnunk kell erre – mondta Fabregas. – Sok dologban kell javulnunk, figyelnünk kell erre, de nem szabad túldramatizálni sem. Ez volt a legjobb idő a vereségre, és hogy erre reagáljunk.”

„Gyorsabban kell mozgatnunk a labdát, motiváltabb játékot kell mutatnunk, sokat kell támadnunk és intenzívnek kell lennünk mind támadásban, mind védekezésben” – mutatott előre a középpályás.

„Másnap megnéztem újra a meccset a lányommal. Nem a hozzáállásról szólt a vereség, egyszerűen nem futtattuk megfelelően a labdát, és a támadás és védekezés közötti átmenet lassú volt.”

A korábbi Arsenal-játékos kitért Martino és Guardiola Barcelonájára, és a saját pozíciójára is.

„Guardiola egy látnok volt, az a Barca a történelem legjobb csapata volt, de most lehet, hogy változtatnunk kell valamit, alternatívákat keresni. Az én helyem a középpályán van, két évvel ezelőtt nem játszottam csatárként, de ha ott kell szerepelnem, akkor próbálom a legjobbamat nyújtani” – zárta mondandóját Fabregas.

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik