Barcelona: Martino ragaszkodik Fabregashoz, de a játékos dönt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.03. 15:34
Úgy tűnik, a visszautasított ajánlatok ellenére a Manchester Unitednek továbbra is maradt halvány reménye Cesc Fabregas megszerzésére, ugyanis Gerardo Martino, a Barcelona új vezetőedzője arról beszélt a Santos elleni felkészülési mérkőzés után, hogy a játékos maga dönthet a sorsáról. Ez arra enged következtetni, hogy az ügy még nincs lezárva.

A spanyol bajnok korábban már visszautasította a „vörös ördögök” 25 és 30 millió fontos ajánlatát is az Arsenal korábbi csapatkapitányáért, de Martino mostani nyilatkozata előrevetítheti egy harmadik próbálkozás lehetőségét is.

„Jobb szeretném, ha velünk maradna és meg is kockáztatom, hogy így lesz, de ez az ő döntése – nyilatkozta amúgy jó hangulatban, a 8–0-s siker után Martino. – Röviden beszélgettem vele, és elmondtam neki, amit gondolok. Cesc fogja eldönteni a szituációt, de az nem fordulhat elő, hogy nem fogok vele számolni. Ő az egyik legjobb játékos a keretben, szerintem maradni fog, de előfordulhat, hogy neki kell majd dönteni.”

Fabregas az elmúlt szezonban a bajnokikon a legtöbbször volt kezdő a Barcában a mezőnyjátékosok közül, de egyes vélemények szerint nem mindig volt elégedett a játékpercek számával, és az is problémát okozhat, hogy több fontos meccsen csak a kispadra került az idényben. Fabregas a Santos elleni tegnapi meccsen sem volt kezdő, a második félidőben – Neymarral együtt – csereként játszott, és két gólt szerzett.

Martino ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő szeretné, ha Fabregas maradna. „Ha ez az én döntésem volna, akkor nem lenne semmi esély Cesc távozására” – szögezte le az argentin szakember.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10