Real: alakul Pérez tinédzserekből álló Madridja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.23. 17:54
Florentino Pérez madridi klubelnök szakítani látszik a Real labdarúgócsapatának eddigi, leginkább saját maga által gerjesztett hagyományaival, és a már befutott világklasszisok helyett a hangsúlyt áttolná a fiatalokra, a jövő embereire. Ennek szellemében került a fővárosiakhoz – a hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de a spanyol sportsajtó egésze már kész tényként kezeli – a Málaga ígérete, Isco, aki nem egyedül képviseli a '90-es generációt.
Amely tagjainak ugye halvány emlékképe sem lehet mondjuk az 1992-es, barcelonai olimpiáról. Csak a rend kedvéért jegyezzük meg: a 21 évvel ezelőtti futballtornát a házigazda spanyolok nyerték meg.Isco mellett több tinédzser lesz a madridi felnőttcsapat keretében, hiszen a korosztályához sorolhatjuk még Nachót, Carvajalt, Moratát, Casemirót és Jesét is, míg a francia légiós, Varane már José Mourinho alatt is bizonyította képességeit. Ezek a fiatal labdarúgók nemcsak a közeli, hanem egy picit távolabbi jövőre is megoldást jelenthetnek.Ráadásként a már nemzetközileg is jegyzett kiszemeltjeik, a német Gündogan és a walesi Bale is 23, illetve 24 éves.A madridiakkal kapcsolatos hír, hogy várható Carlo Acelotti hivatalos kinevezése, miután a PSG Laurent Blanc személyében megtalálta, és szerződtette az utódot a kispadra.
Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17

Gulácsi az egyetlen új tiszt a hajón – így építkezik a Villarreal 

Spanyol labdarúgás
2026.08.17. 18:43

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36