Spanyolország: Del Bosque beállítja Kubala rekordját

2013.02.05. 20:12
Vicente del Bosque szerdán 68. alkalommal irányíthatja a spanyol labdarúgó-válogatottat – a vb- és Eb-címvédő Katarban játszik felkészülési mérkőzést Uruguayjal –, és ezzel egy olyan legendás elődöt ér be a szövetségi kapitányoknál, mint Kubala László. Utóbbi búcsúfellépését az 1980-as Eb Spanyolország–Anglia (1–2) csoporttalálkozója jelentette, amelyen Del Bosque történetesen a spanyol keret oszlopos tagjaként éppen kispadozott a mester mellett. Azóta viszont csak szövetségi kapitányként vb- és Eb-győztesnek mondhatja magát.

„Ez egy olyan nagy szám, amely elképzelhetetlen volt számomra, de szerintem amúgy is Kubaláé a nagyobb érdem, hiszen abban az időben még jóval kevesebb válogatott mérkőzést rendeztek évente, mint manapság. Mi például csak tavaly tizenhat meccset játszottunk, ő viszont egy évtizeden át lehetett szövetségi kapitány" – utalt arra a Kubalára Del Bosque, aki 1969 és 1980 között volt a spanyol szövetségi kapitány – ezzel egyébként rekorder, mint a 68 fellépéssel is –, és akihez két emlékezetes eset is fűzi: egy jó és egy rossz.

Nála lehetett először válogatott 1975. április 17-én Románia ellen (1–1), illetve súlyos sérülése után hiába tért vissza három bajnoki meccsre, a szakember nem válogatta be az 1978-as vb-keretbe.

„Persze, hogy haragudtam rá! Keményen dolgoztam, hittem abban, hogy benne leszek a vb-keretben, Kubala azonban máshogy döntött. Már arra sem emlékszem, honnan tudtam meg, hogy nem vagyok kerettag, talán az újságból. Viszont miután visszatértem a válogatottba, semmilyen problémánk nem volt egymással abból, hogy nem vitt el az argentin vb-re. Kapitányként úgy döntött, amit a leghasznosabbnak ítélt a válogatott szempontjából. Egymást továbbra is kölcsönösen megbecsülve tudtunk dolgozni. Egy igazi úriember volt, maximalista, mégis nagyon emberi, akinek mindene volt a futball."

Kubalával a spanyol válogatott 31-szer nyert, 21-szer játszott döntetlent és 16-szor kapott ki. A gólkülönbsége 98–59 volt. A kapitányi széket a 2008-as Eb-győzelem után elfoglaló Del Bosque mérlege: 56 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség, 167–44-es gólkülönbséggel megspékelve. Utóbbi szakember 39 tétmeccséből 34-t nyert meg, három döntetlen mellett kétszer kapott ki, gólkülönbsége pedig egyenesen félelmetes: 91–19!

Legfrissebb hírek

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
2026.08.31. 19:03