Edzősors: Mourinho a Real után örömmel folytatná Angliában

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 11:33
José Mourinho megismételte, hogy Spanyolország után szíves-örömest folytatná újfent Angliában futballtréneri pályafutását. A portugál szakember a CNN televíziónak adott terjedelmes interjújában erősítette meg, hogy a szigetország vonzza, bár jelenleg remekül érzi magát spanyol földön is, ahol 2016-ig hosszabbított szerződést a Real Madriddal.

„Négyéves kontraktus köt a Realhoz, ahol nagyszerűen érzem magam, s kitöltöm az időmet itt, nem foglalkozom más klubbal – jelentette ki Mourinho. Noha a klubfutball csúcsát jelentő Bajnokok Ligáját a spanyol sztáregyüttessel az elmúlt két idényben nem sikerült megnyernie, így folytatta: – Boldoggá tesz, hogy a világ legjobb csapatának vagyok az edzője”.

Nem hagyott kétséget ugyanakkor afelől, hogy szerződése lejártával ismét Anglia felé veszi az útját, ahol korábban a Chelsea trénere volt, ám a BL-siker elmaradását követően távoznia kellett az orosz milliárdos Roman Abramovics tulajdonolta londoni „kékek" kispadjáról.

„A következő lépés Anglia lesz több okból is – mondta, bár azonmód igyekezett cáfolni a pletykát, hogy az MU edzőikonjának, a most 70 éves Sir Alex Fergusonnak a helyére pályázna. – Ő az edzők »főnöke«, s remélem, amikor visszatérek az angol futballba, még mindig ő fogja irányítani a Manchester Unitedet.”

A 49 éves Mourinho legnagyobb szakmai sikerét szülőhazájában a Portóval aratta, amellyel két bajnoki cím megszerzése mellett 2003-ban UEFA-kupát, majd 2004-ben BL-t nyert, aztán a Chelsea-vel 2007-ig eltöltött, nemzetközileg „ínséges” időszakot követően, 2010-ben az élen végzett a Bajnokok Ligájában az olasz Internazionaléval is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik