Az első CR-tripla nagy győzelmet hozott a Realnak

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 21:53
null
Cristiano Ronaldo kétszer tizenegyesből, egyszer fejjel talált be a Depornak (Fotó: Action Images)
A Real Madrid 5–1-re legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 6. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. Cristiano Ronaldo szezonja első mesterhármasát érte el.

A győzelem feltétlen igényével futott ki a Real Madrid eddig hullámzóan teljesítő legénysége a Bernabéu gyepére – ehhez képest gyorsan homokszem került a gépezetbe. Bár jobbára a hazaiak lábán járt a labda az első percekben, az első ígéretes Depor-akcióból gól született, mégpedig Riki révén, aki nagyszerűen lépett ki Varane mellett, majd külsővel a kivetődő Casillas mellett a hosszú sarokba piszkálta a labdát. 0–1

Nem sok idejük maradt a Depor-híveknek a gól ünneplésére. A 19. percben Ángel Di María kissé kisodródva még a kapu fölé pörgette a labdát, három perccel később azonban már eredményesen tört be a 16-oson belülre – Manuel Pablo buktatta, a játékvezető 11-est ítélt. A kapus jobbra, Cristiano Ronaldo lábáról a labda balra. 1–1

A gyors egyenlítés növelte a Real futballistáinak játékkedvét, jobbára ők támadtak, de a helyzetek, helyzetecskék egyelőre kimaradtak, a 32. percben például Ronaldo célozta meg a kaput Khedira passzából, Daniel Aranzubía nagyot védett.

A 38. percben aztán gólban is megnyilvánult Di María aktivitása: az argentin támadó Luka Modrictól kapott zseniális kiugratást a bal oldalon, és bár lövését a kifutó kapus valahogyan a kapufára tolta, a kipattanót a továbbrobogó csatár közvetlen közelről befejelte. Di María február óta először szerzett gólt a bajnokságban. 2–1

S még mielőtt kitört volna a szünet, jött egy újabb kipattanót büntető fejes gól: ezúttal az üresen felejtett Sergio Ramos bombáját ütötte ki nagy vetődéssel a kapus, de Cristiano Ronaldo résen volt, és estében közvetlen közelről a kapuba fejelt. Kis múltidézés: Ronaldo szinte napra pontosan két éve is eljutott két gólig a Depor ellen. 3–1

A történtek hatására a szünet, majd a második félidő is kedélyesen telt a Bernabéuban. Luka Modricot például vastaps kísérte a cserepadra az 58. percben, és hasonló ováció fogadta a helyére érkező másik világsztárt, Xabi Alonsót. Ha megy a játék, egy ilyen apróság is elég az ünnepléshez – ami azt illeti, a Real ezen az őszön eddig keveset kényeztette igényes táborát...

José Mourinho vezetőedző Karim Benzemára rotálta Gonzalo Higuaínt, ezzel megvolt a harmadik madridi csere – ott volt ugyanis a pályán a szünet óta Kaká is, sőt a 75. percben gólt is lőhetett volna, csakhogy a Ronaldótól kapott labdát kisodródva a kapusba vágta.

Addigra azonban már hárommal vezetett a Madrid, ugyanis a 66. percben Xabi Alsono balról beívelt szabadrúgását Pepe szép mozdulattal a hálóba fejelte. 4–1

S hogy még elégedettebben távozhasson a publikum, Cristiano Ronaldo hozzájutott idénybeli első mesterhármasához. Kaká beadásnak szánt labdája elakadt Evaldo kezén, jött az újabb tizenegyes, amelyet Cristiano Ronaldo a jobb kapufa töve segítségével váltott gólra. 5–1

Ronaldo április óta először, a Realban összesen 16. alkalommal ért el mesterhármast, míg a madridiak ebben a szezonban először nyertek meg egymás után két bajnokit.

A Deportivo öt forduló óta nem nyert – igaz, reálisan számolva nem sok esélye volt e sorozatot éppen a Bernabéuban megtörni. Három hét múlva a Barcelona vár a La Coruna-iakra – úgyhogy az addigi egy meccset, a Rayo ellenit kell kihasználniuk.

REAL MADRID–DEPORTIVO 5–1

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 6 6 17–5 +12 18
2. Atlético Madrid 6 5 1 16–7 +9 16
3. Málaga 6 4 2 10–2 +8 14
4. Mallorca 5 3 2 7–3 +4 11
5. Sevilla 6 3 2 1 8–5 +3 11
6. Real Madrid 6 3 1 2 12–5 +7 10
7. Valladolid 6 3 3 10–6 +4 9
8. Real Sociedad 6 3 3 8–9 –1 9
9. Betis 6 3 3 10–13 –3 9
10. Valencia 6 2 2 2 8–8 0 8
11. Levante 6 2 1 3 7–13 –6 7
11. Rayo Vallecano 6 2 1 3 7–13 –6 7
13. Celta Vigo 6 2 4 7–8 –1 6
14. Zaragoza 6 2 4 5–8 –3 6
15. Deportivo La Coruna 6 1 3 2 8–12 –4 6
16. Granada 6 1 2 3 4–9 –5 5
17. Athletic Bilbao 6 1 2 3 8–14 –6 5
18. Osasuna 6 1 1 4 7–10 –3 4
19. Getafe 5 1 1 3 6–10 –4 4
20. Espanyol 6 1 5 7–12 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik