Spanyolország: Pelé is Casillasnak adná az Aranylabdát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.05. 06:41
Pelé, minden idők egyik legjobb futballistája szintén úgy vélekedett, hogy Iker Casillas, a vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon aranyérmes spanyol válogatott kapusa megérdemli az Aranylabdát.

„Általában a csatárok részesülnek ebben az elismerésben, de úgy gondolom, most remek alkalom lenne arra, hogy szakítsanak a hagyományokkal és Iker Casillas kapja meg a trófeát. Rászolgált” – nyilatkozta a brazilok háromszoros világbajnoka az As című spanyol sportnapilapnak.

Korábban az Aranylabdát 1956-ban létrehozó France Football magazin írta meg, hogy a Real Madrid hálóőre méltó lenne az elismerésre. Casillas 137 mérkőzésen őrizte az ibériai alakulat kapuját és 75 találkozón nem kapott gólt.

Spanyol futballista három alkalommal kapta meg eddig az elismerést, a legendás Alfredo di Stéfano (Real Madrid) 1957-ben és 1959-ben, Luis Suárez (FC Barcelona) pedig 1960-ban.

A kapusok közül eddig egyedül Lev Jasin érdemelte ki az Aranylabdát: a szovjet válogatottal az első, 1960-as Eb-t megnyerő legenda 1963-ban kapta meg a díjat.

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

Egy nagy visszatérő a spanyol válogatott Nemzetek Ligája-keretében

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 12:19
Ezek is érdekelhetik