Higuaín újabb triplájával sem biztosította be a helyét

2011.10.16. 12:52
null
Cristiano Ronaldo (balra) ezúttal csak asszisztált Higuaín mesterhármasához (Fotó: Reuters)
A Real Madrid és a Barcelona is magabiztos, háromgólos győzelmet aratott tegnap a Primera Divisiónban. A blancóknál Gonzalo Higuaín triplázott a Betis elleni meccsen, de José Mourinho szerint ezzel sem érte el, hogy állandóan kezdő legyen. A katalánok vezére a duplázó Lionel Messi volt a Racing Santander ellen, Josep Guardiola szerint nagy dolog, hogy háromszor is betaláltak a Reallal szeptemberben ikszelő együttes ellen.

Gonzalo Higuaín ismét mesterhármassal vezette győzelemre a Real Madridot. A nagyszerű formában játszó argentin csatár az Espanyol ellen, majd a válogatottal Chilével szemben elért triplája után ezúttal a Real Betis elleni találkozón szerzett három gólt, így októberben már kilenc találatnál jár.

PIQUÉ MEGINT KIDŐLT
Gerard Piquét már a kilencedik percben le kellett cserélni a Barcelona Racing Santander ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésén. Az idény elején is sérüléssel bajlódó védő – aki hosszú idő után alkotta újra együtt a katalánok belső védőpárosát Carles Puyollal – meghúzódott, és várhatóan tizenöt napig lesz harcképtelen.

A Pipita becenévre hallgató futballista így lépéselőnybe került nagy riválisával, Karim Benzemával szemben a csapatba kerülésért folyó harcban. José Mourinho azonban továbbra sem tekinti fix kezdőnek Higuaínt.

„Számomra nem létezik olyan, hogy biztos kezdő. Nem létezhet, amikor olyan nagyszerű játékosaid vannak, mint nekem. Nagyon nehéz lenne azt mondani, hogy ő alapember, ő pedig nem. Nem jó, ha az egyik játszik négy-öt-hat meccset sorozatban, a másik pedig addig a padon ül. Mindketten kiváló játékosok. Karim jól kezdte az idényt, míg Pipa szinte a teljes alapozásról lemaradt. Most Higuaín szerzi a gólokat, és az az optimális a számunkra, ha mindketten jó formában vannak" – mondta Mourinho.

A Barcelona 3–0-ra győzött a Racing Santander ellen, a katalánokat irányító Josep Guardiola szerint különösen sokat ér a Héctor Cúper csapata ellen szerzett három gól, mivel a rivális nagyon keményen védekezik.

„Sohasem könnyű olyan csapat ellen nyerni, amelyik tíz emberrel védekezik. Visszatértünk a régi taktikánkhoz: Leo játszott a jobb oldalon, mivel az ellenfélnél öten álltak hátul. A belső folyosókat jól lezárták előlünk, úgyhogy kívülről kellett helyet találnunk. Cúper csapatai mindig jól védekeznek, és a Racing ellen nagyon nehéz gólokat szerezni, a Real Madridnak is nehezére esett (a blancók gól nélküli döntetlent játszottak Santanderben – a szerk.)" – jelentette ki Guardiola, aki szerint nem kell a válogatottat okolni Gerard Piqué sérülése miatt, valamint elárulta, Messit nem vigasztalta az argentin nemzeti csapat Venzuela elleni veresége után.


EMLÉKEZTETŐ
PRIMERA DIVISIÓN, 8. FORDULÓ
Granada–Atlético Madrid 0–0

Barcelona–Racing Santander 3–0 (Messi 11., 69., Xavi 28.)

Getafe–Villarreal 0–0
Mallorca–Valencia 1–1 (Hemad 93. – 11-esből, ill. Rami 39.)
Real Madrid–Betis 4–1 (Higuaín 47., 70., 73., Kaká 60., ill. Molina 69.)
A Primera División mai programját itt tekintheti meg.
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 5 2 – 26–4 +22 17
2. Real Madrid 7 5 1 1 24–6 +18 16
3. Levante 6 4 2 – 8–3 +5 14
4. Valencia 7 4 2 1 10–7 +3 14
5. Málaga 6 4 1 1 10–4 +6 13
6. Sevilla 6 3 3 – 6–3 +3 12
7. Betis 7 4 – 3 10–11 –1 12
8. Atlético Madrid 7 2 3 2 8–6 +2 9
9. Mallorca 7 2 2 3 6–8 –2 8
10. Real Sociedad 6 2 1 3 7–8 –1 7
11. Villarreal 7 1 4 2 7–11 –4 7
12. Osasuna 6 1 4 1 5–12 –7 7
13. Rayo Vallecano 6 1 3 2 6–10 –4 6
14. Zaragoza 6 1 3 2 7–13 –6 6
15. Espanyol 6 2 – 4 5–11 –6 6
16. Athletic Bilbao 6 1 2 3 7–9 –2 5
17. Getafe 7 1 2 4 6–10 –4 5
18. Granada 7 1 2 4 2–8 –6 5
19. Santander 7 – 4 3 4–12 –8 4
20. Sporting Gijón 6 – 1 5 2–10 –8 1
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
1 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59