Málaga: Ruud van Nistelrooy egy évre aláírt, boldognak érzi magát

2011.06.02. 00:29
null
Nistlerooyt bemutatták új klubjánál (Fotó: Action Images)
A délutáni orvosi vizsgálatot követően szignózta szerződését a spanyol Málaga labdarúgócsapatával Ruud van Nistelrooy, így a holland támadó egyéves hamburgi kitérőt követően visszatér a spanyol élvonalba (Primera División).

Amint arról a szerdai nap folyamán korábban már beszámoltunk: a 34 éves, gólerős centert magánrepülőgép szállította Málagába – fél egykor a Pablo Ruíz Picasso reptéren landolt –, ahol orvosi vizsgálat várt rá. Miután azon megfelelt, az érintett felek megejtették a szerződés megkötését, amelynek értelmében Van Nistelrooy egy évig lesz a klub alkalmazásában, egyelőre.

Az immár Abdullah al Thani sejk által irányított klub első nagy nyári fogása volt a holland támadó, de ezzel aligha húzza be a kéziféket az új tulaj. Van Nistelrooy első málagai napja az igazgatósági tagokkal elköltött vacsorával ért véget.

„Már játszhattam korábban nagy klubokban, nagy játékosokkal. Tudom, hogy a legfontosabb dolog a stabilitás. Ez az első napom Málagában, és nagyon boldog vagyok" – mondta székfoglalójában Van Nistelrooy.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

Hiába vezetett, csak ikszelt a Celta a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:02

Bellingham kezdte a gólgyártást, a Real Madrid kiütötte otthon a Málagát

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 19:00

Aubameyang ismét betalált, de most sem nyert a Deportivo

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 23:38

A második félidőben döntött az Atlético a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 23:05

A Málaga nyolc év után visszajutott a La Ligába!

Spanyol labdarúgás
2026.06.20. 23:41

Man. United: ismét Solskjaer lehet a megmentő, de Carrick is képben van – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.07. 16:13