Real Madrid: Mourinho csapata kisegérként futkosott - Di Stéfano

2011.04.18. 21:57
Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid korábbi labdarúgója kritizálta José Mourinho taktikáját: a klublegenda szerint a Barcelona elleni szombati rangadón (1–1) a Real úgy festett a pályán, mint egy kisegér, amelyik menekül az oroszlán elől.

„A Barcelona briliáns módon futballozott a Bernabéuban, fölényét az egész világ láthatta – olvasható a 84 éves aranylabdás szokásos jegyzetében, amelyet a Marca madridi sportnapilap hétfői száma közöl. – A Madridnak nem volt karaktere, világosan láthattuk, hogy rossz választás volt az ellentámadásokra építeni. A Barcelona futballozott és táncolt, míg a madridiak le-fel futkároztak kifulladásig.”

Di Stéfano szerint csak más felfogással érhet el sikert a Real a két csapat következő mérkőzésén, a szerdai Király-kupa-döntőben.

„A Barcelona úgy játszott, mint egy oroszlán, a Madrid pedig, mint egy kisegér – fájdította tovább a madridi szurkolók szívét az ötszörös BEK-győztes támadó. – A Barca játékát az ember nemcsak a szemével kíséri, hanem testben, lélekben is átéli a lüktetését. Játékosai szeretettel és tisztelettel bánnak a labdával, majdhogynem etetik-itatják. Elbűvölő látni őket akció közben!”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
2026.03.20. 13:00

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01
Ezek is érdekelhetik