Adrianóval erősített a Barcelona

2010.07.16. 17:11
Brazil futballistával erősítette meg keretét a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona. Az új szerzemény az Adriano Correia, aki eddig a Sevillában szerepelt.

 

A Barcelona a saját hivatalos oldalán jelentette be, hogy – ha az orvosi vizsgálatok is minden rendben találnak – a brazil Adriano Correia a katalán együttesben folytatja pályafutását.

A spanyol bajnokság címvédője 9.5 millió eurót fizetett ki a középpálya és a védelem bal oldalán is használható dél-amerikai futballistáért, de a végösszeg 13.5 millió euróra is felmehet – függően a futballista barcelonai teljesítményétől.

Adriano szombaton érkezik a katalán nagyvárosba, ahol átesik a kötelező orvosi vizsgálatokon, és aláírja a szerződését, amelynek időtartamáról még nem érkezett információ.

Adriano 2005 óta volt tagja a Sevillának, míg a brazil válogatottban 2003 óta nyolc találkozón lépett pályára. Tagja volt 2003-ban az Arany Kupa-ezüstérmes, illetve 2004-ben a Copa América-győztes selecaónak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30
Ezek is érdekelhetik