A Barca már tárgyal Villával és Fabregasról

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 10:32
A Barcelona labdarúgócsapatának alelnöke, Rafael Yuste az EFE spanyol hírügynökségnek megerősítette: a katalánok tárgyalnak David Villával, a Valencia csatárával, valamint az Arsenallal Cesc Fabregas átigazolásáról.

„A Villával folytatott tárgyalások jól haladnak, Fabregas esete bonyolultabb, mert hosszas alkudozásra kell felkészülnünk a klubjával. Mindkét játékos jönni akar, és ez megkönnyíti a dolgokat" – nyilatkozta.

Villa és Fabregas a válogatott után a Barcában is vállvetve küzdhet (Fotó: Action Images)
Villa és Fabregas a válogatott után a Barcában is vállvetve küzdhet (Fotó: Action Images)

Villának csak 2014-ben jár le a szerződése, de ha a Barca tárgyal vele – Yuste ezt állítja –, a katalánoknak már meg kellett egyezniük a Valenciával a kivásárlási árról, hiszen a szabályok értelmében csak akkor lehet élő szerződésű labdarúgóval tárgyalóasztalhoz ülni, ha már egyezséget kötöttek a kivásárlási árról.

A válogatott csatár azt mondta napokkal ezelőtt az As-nak, hogy a világbajnokság előtt vagy után válthat, a torna közben nem hajlandó senkivel sem tárgyalni.

Az El Mundo Deportivo értesülései szerint a Barcelona akár Zlatan Ibrahimovicot is hajlandó „csalinak" használni a Fabregasért folytatott alkudozásban, a svéd támadót is felajánlhatják a középpályásért.

Yuste szerint Thierry Henry átigazolása is küszöbön áll, a klubvezető az Ona FM-nek azt mondta, a francia csatár már szóbeli egyezséget kötött egy (meg nem nevezett) csapattal, amelyet hamarosan véglegesítenek.

Joan Oliver általános igazgató tájékoztatása szerint a találgatások, hogy Henry az észak-amerikai profi ligába (MLS) igazol, „nem teljesen alaptalanok".

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
10 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik