Calderón évértékelése: Schuster csillagos ötös, Capello tíz százalék

2007.12.30. 12:34
Ramón Calderón a spanyol első osztályú Real Madrid elnöke évértékelést tett a 2007-es év legvégéhez közeledve: amelyben kifejtette, maximálisan elégedett azzal, amit a csapat ebben az esztendőben letett az asztalra. A presidente azt szeretné, ha évekig kitartana a bajnoki címvédő együttes remek formája, amely az El Clásico megnyerése után hétpontos előnyre tett szert a spanyol élvonalbeli bajnokságban a múlt héten.
Ramón Calderón (jobbra) magasztalta Bernd Schuster vezetőedzőt (balra)
Ramón Calderón (jobbra) magasztalta Bernd Schuster vezetőedzőt (balra)
Ramón Calderón (jobbra) magasztalta Bernd Schuster vezetőedzőt (balra)
Ramón Calderón (jobbra) magasztalta Bernd Schuster vezetőedzőt (balra)

"Lebilincselő volt számomra, amit ebben az évben nyújtottak a fiúk. Azt kívánom, hogy még évekig tartson ki ez a lendület, és így el legyünk kényeztetve.

Az elsődleges, hogy jöjjenek az eredmények, és kifizetődjön a befektetett munka. Ezúton szeretném megköszönni Bernd Schuster vezetőedző erőfeszítéseit. Mostanában már nem elégedünk meg az 1-0-val, még a 2-0-val sem, legfeljebb 3-0-nál állunk be védekezni.

Azt is respektálom, hogy a trénerünk számára minden játékos ugyanannyira fontos, egyikük sem "érinthetetlen.""

Calderón aztán odavetett egy fricskát Fabio Capellónak, a királyi gárdával a 2006/07-es idényben bajnoki címet szerzett, majd azonnali hatállyal menesztett olasz sztáredzőnek.

"Az elmúlt szezon közepén azt mondta nekem, ezzel a kerettel a hatodik hely a realitás a gárda számára. Aztán a játékosok összekapták magukat, és mindenki meglepetésére megnyerték a ligát. Kilencven százalékban ez az ő érdemük."

Az elnök végül reagált néhány régóta felvetődő átigazolási pletykára is:

"Kakát bármikor szívesen fogadjuk az együttesben, a keret azonban jelenleg minden tekintetben teljes. Cristiano Ronaldo? Ki nem szeretné őt a csapatában tudni..."
Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13