Most sem szakadt meg az UEFA-kupa-győztes rossz sorozata

Vágólapra másolva!
2007.09.29. 22:10
Tovább tart a Sevilla rossz sorozata. Juande Ramos tanítványai Zaragozában kaptak ki 2-0-ra, és ezzel egymás után negyedik mérkőzésükön kaptak ki.
Juande Ramos csapata hullámvölgyben van
Imago
Juande Ramos csapata hullámvölgyben van
Juande Ramos csapata hullámvölgyben van
Imago
Juande Ramos csapata hullámvölgyben van

Három vereség után a Zaragoza otthonába szólította a sorsolás az UEFA-kupa-győztes Sevillát, a hatodik forduló nyitómérkőzését ez a két csapat játszotta.

Támadólag lépett fel a Sevilla, gyors kontra után Luis Fabiano került helyzetbe, de nem tudott élni a lehetőséggel.

A félidő további része is andalúz fölénnyel telt el, de Cesar állta a sarat, nem kapott gólt. A másik oldalon Palopnak nem is volt védenivalója.

A szünet után nem is tudott közbeavatkozni, miután Koné már elvitte mellette is a labdát, ám az elefántcsonparti csatár a kapuval szemben állva ordító helyzetben mellélőtt.

A sok kihagyott helyzet az 53. percben megbosszulta magát: szabadrúgáshoz jutott a Zaragoza, D’Alessandro eltekert a sevillaiak fölött, a sorfal mögé belépő Palop pedig már nem tudott visszavetődni, és a labda a bal sarokban kötött ki.

A folytatásban a Sevilla támadott, megpróbálta kiharcolni az egyenlítést, de kinyíltak, és egy kiugratás után Sergio Garcia gyönyörű mozdulattal emelt át a kifutó Palop fölött, végleg eldöntve a mérkőzést.

A Sevilla rossz sorozata tovább tart, egy BL-vereség után három bajnokin is pont nélkül maradtak Juande Ramos tanítványai.

LA LIGA

  • 6. FORDULÓ
  • Zaragoza-Sevilla 2-0 (D'Alessandro 53., Sergio Garcia 87.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik