Barcelona: Zambrotta egy hónapra kidőlt combizomszakadás miatt

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 16:39
Körülbelül egy hónapot kell kihagynia Gianluca Zambrottának (képünkön), a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona hátvédjének, ugyanis csapata szerda esti, mérkőzésén combizomszakadást szenvedett.

A harminc éves válogatott szélső védőt a Zaragoza elleni találkozón a tizennyolcadik percben le kellett cserélnie Frank Rijkaard vezetőedzőnek, hiszen a védő a jobb lábában combizomszakadást szenvedett, és emiatt előreláthatólag egy hónapot kell kihagynia.

A találkozót egyébként a Barcelona kiváló játékkal 4-1-re nyerte, de ennek ellenére öt forduló után csupán a negyedik helyen áll a bajnoki tabellán.

Zambrotta így biztosan nem szerepel majd a gránátvörös-kékek elkövetkezendő kettő Bajnokok Ligája-talákozóján. A Barca október 2-án a német Stuttgart ellen játszik idegenben, és 23-án a Skóciába, a Rangers otthonába látogat.

A kiváló játékos kiesése gondot jelenthet az olasz válogatottnak is, hiszen így biztos, hohgy Roberto Donadoni nem vetheti be a védőt október 13-án a Grúzia elleni Európa-bajnoki selejtezőn sem.
Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Nem volt kérdés: az Atlético a Mallorca legyőzésével folytatta menetelését

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 16:25

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik