A királyi gárda három győzelemre a harmincadik bajnoki címtől

Vágólapra másolva!
2007.05.26. 16:48
A spanyol élvonalbeli pontvadászatban a 36. fordulót rendezik a hétvégén, s a bajnoki cím két legnagyobb esélyesének, a Realnak és a Barcának mindjárt a szombati napon bizonyítania kell. A helyzetük nehezebb, mint amilyennek első látásra tűnik, mindkét csapat mumusa ellen lép ugyanis pályára.
Ha a Real Madrid nyolc sikerig folytatja győzelmi sorozatát, akkor biztosan a fővárosiaké a bajnoki cím
Ha a Real Madrid nyolc sikerig folytatja győzelmi sorozatát, akkor biztosan a fővárosiaké a bajnoki cím
Ha a Real Madrid nyolc sikerig folytatja győzelmi sorozatát, akkor biztosan a fővárosiaké a bajnoki cím
Ha a Real Madrid nyolc sikerig folytatja győzelmi sorozatát, akkor biztosan a fővárosiaké a bajnoki cím

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Amíg a Real Madrid azt a Deportivót fogadja, amelytől az elmúlt öt szezonban hatszor is kikapott, addig a Barcelonának a közelmúltból vannak kínos emlékei a Getaféről, akiktől 4-0-ra kaptak ki a kupaelődöntő visszavágóján.

A Real Madrid a Bayern Müchen elleni nyolcaddöntőbeli kudarc óta csak a spanyol bajnokságra koncentrál és ez látszik is a csapat teljesítményén.

A királyiaknál azóta sorban jönnek az eredmények, s bár olykor-olykor a szerencse is pártfogásába vette a fővárosiakat, elvitathatatlan, hogy komoly tartásról tett tanúbizonyságot a gárda a Valencia, Sevilla, Espanyol és Recreativo elleni diadalok során.

Fabio Capello együttesének már csak három győzelemre van szüksége (sorrendben a Deportivóval, a Zaragozával és a Mallorcával szemben), hogy az évközi krízist elfeledtesse és bajnoki címet ünnepelhessen.

Sokak szerint a szombati házi feladat még a zaragozai vendégjátéknál is nagyobb erőfeszítésre fogja kényszeríteni a királyiakat, hiszen az utóbbi öt szezonban hatszor is alulmaradtak a galíciaiak ellen.

Nem volt ez másképp ősszel a Riazor-stadionban rendezett mérkőzésen sem, a Deportivo magabiztos 2-0-s győzelmeet aratott a szürke napot kifogó galaktikusok ellen.

A Deportivo 13. helyezése elenére nagyon veszélyes ellenfélnek tűnik, hiszen jelenlegi pozíciójuk leginkább az együttes szeszélyes teljesítményének köszönhető.

A Real Madridnál nem várható különösebb meglepetés a kezdő összeállítás kapcsán, a sérüléséből felépülő Guti most is a cserepadon kezdhet, Helguera pedig nem tudja kiszorítani Ramost a védelem tengelyéből. A Depornál a védelem acélosnak tűnik, s a támadó részleg is erősödik, hiszen Bopido és Estoyanoff is harcra kész.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
REAL MADRID: Casillas – Miguel, Cannavaro, Ramos, Carlos – Beckham, Emerson, Diarra, Robinho – Raul, – Van Nistelrooy.
DEPORTIVO: Dudu Aouate - Coloccini, Lopo, Andrade, Capdevila - De Guzman, Sergio – Estoyanoff, Juan Rodríguez/Bopido, Felipe - Arizmendi


A Barcelona Bernd Schuster együttese a fővárosi Getafe ellen lép szombat este pályára a Nou Campban, és Frank Rijkaard gárdájának bőven van elszámolnivalója a kiscsapattal. Mint ismeretes a Barca a Getafe elleni 4-0-ra elveszített kupaelődöntő után került krízisbe, s a Real Madrid élt is a lehetőséggel zsinórban öt győzelmet szerzett és jelenleg neki áll a spanyol bajnokság.

A Barcelona a múlt fordulóbeli Atlético elleni kiütéses győzelme során újra a tavalyi arcát mutatta, egyben üzent a királyiaknak, hogy nincs lefutva a bajnokság.

Valószínűleg a Getafe ellen is gálaelőadást terveznek a katalánok, akiket a győzelmi kényszer mellett a bosszúvágy is fűthet.

A hazaiaknál Rafa Marquez továbbra sem fogható hadra, Saviolát, Sylvinhót és Ezquerrót is pihenteti Rijkaard mester.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
BARCELONA: Valdés – Zambrotta, Puyol, Thuram, Van Bronckhorst – Xavi, Iniesta, Deco – Ronaldinho, Eto'o, Messi.
GETAFE: Abbondanzieri – Contra, Belenguer, Pulido, Paredes – Mario Cotelo, Celestini, Casquero, Nacho – Verpakovskis, Manu.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik