Labdarúgó NB I
15 perce

Samuel Petrás: A Fradi ellen mindig kell valami extra

„Nem bánom, hogy csütörtökön már nem lesz ott a pályán” – a Maccabi Tel-Avivhoz szerződő Gavriel Kanikovszkiról.

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

„A múlt idény második helye után ismét meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és jól tudjuk, ezek az összecsapások mennyire fontosak a végső sikerhez.”
Labdarúgó NB I
2 órája

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Sérülése miatt az idény első öt bajnokiját ki kellett hagynia a Puskás Akadémia válogatott labdarúgójának.
Labdarúgó NB I
23 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

A 10-es mez blog legújabb Facebook-bejegyzéséhez az FTC elnöke is hozzászólt: szerinte a klub egy ingyen érkező játékosból több százmillió forintot profitált, s közben a keret is erősödött.
Labdarúgó NB I
23 órája

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

A boszniai FK Borac Banja Luka kedd este közölte a 31 éves, hétszeres bosnyák válogatott Branimir Cipetic szerződtetését.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:09

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

A Ferencváros középpályása elárulta, hogy miért örült az AC Milannak az Európa-liga sorsolásakor.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Edgar Szevikjan ezúttal a spanyol másodosztályú Ceutához kerül.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 22:55

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Suscsák Máté duplázott a lila-fehéreknél.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 21:15

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

A 22 éves szelső korábban is futballozott már a spanyoloknál.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:53

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Jakub Plsek csak szép emlékeket őriz a magyarországi időszakáról.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:04

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

A háromszoros válogatott Jocelyn Janneh legutóbb a francia Bastiában futballozott.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 17:17

Súlyosan megsérült a Kisvárda védője

Nikola Radmanovacnak feltehetően az Achilles-ina szakadt el az ETO elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 16:05

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

A 32 éves játékos a júliusi, Paks elleni idénynyitó óta nem lépett pályára a zöld-fehérek színeiben.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 15:25

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Az FTC szélsőjét a lengyel klub egy évre kölcsönbe szerezte meg – vételi opcióval.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 14:45

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Elkészült a 8. bajnoki forduló teljes menetrendje.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 14:20

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

A Nemzeti Sport értesülései szerint a brazil kiszemelt, Matheus Machado már Zalaegerszegen edz, akinek a szerződtetését hamarosan be is jelentheti a klub.
Labdarúgó NB I
2026.09.01. 12:08
Labdarúgó NB I
2011.10.06. 09:21

MLSZ: bővült az ellenőri keret; továbbképzést tartottak

Két taggal bővült a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ellenőri kerete, Nagy Antal, illetve Antal Péter, a Vasas korábbi technikai igazgatója is a szövetséghez került. Az MLSZ kikötése szerint korábbi élvonalbeli, valamint válogatott labdarúgók többek között a stadionok biztonságtechnikai programjában dolgozhatnak.
Labdarúgó NB I
2011.10.06. 09:04

Újpest FC: jelentős beruházás után megújult a Cérna-pálya

Jelentős beruházást hajtott végre az Újpesti TE a Fóti úti utánpótlás-bázison – adta hírül az ujpestfc.hu.
Labdarúgó NB I
2011.10.06. 08:38

Kubatov a Fradi szégyenéről, Németh Krisztiánról és Torghelléről

A Ferencváros elnöke a csapat Kaposvár elleni Ligakupa meccse után válaszolt a szurkolók felvetéseire.
Labdarúgó NB I
2011.10.06. 07:46

Bp. Honvéd: erősödés csatárposzton - Délczeg Gergely visszatért

Felépült részleges bokaszalag-szakadásából a Budapest Honvéd nyáron igazolt csatára, Délczeg Gergely, aki több mint három hetet hagyott ki.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 23:31

Győri ETO: Nicorec és Babic is sérült, utóbbi játszhat a DVSC ellen

Két sérülést is hozott a legutóbbi hétvége a Győri ETO labdarúgócsapatánál. Mihai Onisor Nicorecnek és Valentin Babic egyaránt kisebb kihagyással számolhat, utóbbi azonban már pályára a Debreceni VSC elleni jövő szombati rangadón is – olvasható a kisalföldi klub hivatalos honlapján, az eto.hu-n.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 20:54

Ligakupa: újabb Torghelle-gól, újabb Honvéd-vereség, most a Videotontól

A labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában a Videoton hazai környezetben a 92. percben szerzett góllal kerekedett a Honvéd fölé. Torghelle Sándor ismét gólt lőtt a kispestieknél, de találata ezúttal sem bizonyult jó ómennek, hiszen csapata a hétvégi bajnoki után – a Paks elleni otthon – soros a Ligakupa-mérkőzését is elveszítette. A paprikás hangulatú összecsapáson háromszor mutatott fel a játékvezető piros lapot – a szerdai játéknap lejátszott kilenc találkozón összesen nyolcat! –, egyet a hazaiaknak, kettőt a vendégeknek.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 20:11

Kaposvári siker az Üllői úton, az Újpest nehezen bírt a Szolnokkal

A DVSC kiütötte a Mezőkövesdet, Torghelle ismét betalált, de a Honvéd túlórás góllal kikapott Fehérváron.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 19:52

Ligakupa: kaposvári siker az Üllői úton, az Újpest nehezen bírt a Szolnokkal

A labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában a Ferencváros kikapott, az Újpest nyert hazai pályán. Mindkét fővárosi együttes a tartalékokat küldte csatába a Kaposvár, illetve a másodosztályú Szolnok ellen.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 18:51

Ligakupa: a Győr újabb döntetlenje, a ZTE-nek itt sem megy

A labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában a harmadik döntetlenjét játszotta az ETO, amely a forduló előtt pont nélkül álló Zalaegerszeg vendégeként szerzett egy pontot.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 18:23

Ligakupa: a Haladás két góllal nyert az eddig veretlen Pápa ellen

A labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában a Haladás hazai környezetben két góllal nyert a Pápa ellen. A két együttes helyet cserélt egymással a tabellán, ráadásul a Haladás második győzelmével hárompontos előnyre tett szert a veretlenségét elveszítő Pápával szemben.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 16:55

Ligakupa: Pakson nyert a Kecskemét, a DVSC kiütötte a Mezőkövesdet

A labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában a Debrecen továbbra is tartja ellenállhatatlan formáját és kiütötte a 3. perctől emberhátrányban játszó másodosztályú ellenfelét, a Keleti csoportban meghatározónak számító Mezőkövesdet.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 11:59

Labdarúgás: A magyar szakvezetőknek szegényes a kapcsolatuk az élfutballal - Beenhakker

A szakember szerint a magyar emberek zárkózottak, egyáltalán nem nyitottak az újításokra.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 11:48

Újpest: Kabát is harcképtelenné vált, négy játékos azonban felépült

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest támadója, Kabát Péter vírusos betegséggel küszködik, így nem számíthat rá Zoran Szpisljak vezetőedző a Szolnok elleni szerdai Ligakupa-mérkőzésen – adta hírül az ujpestfc.hu.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 11:29

DVTK: 87 évesen elhunyt a klub egykori kiváló futballistája

Elhunyt a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK egykori kiválósága, Pesti György. A korábbi futballista – aki tizenkét évig erősítette a diósgyőrieket – 87 éves korában, hosszas betegeskedés után távozott az élők sorából.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 11:27

Várhidi az Újpest ellen készül az SZTK-val

A negyedik forduló sorsolásán eldőlt, hogy a DVSC a Cegléddel, az FTC a Szolnokkal csap össze.
Labdarúgó NB I
2011.10.05. 10:56

Magyar Kupa: Várhidi az Újpest ellen, Kövesden a címvédő - sorsolás

Szerda délelőtt megtartották a 4. forduló sorsolását a labdarúgó Magyar Kupában: érdekesség, hogy a korábban az Újpestet bajnoki címre vezető Várhidi Péter – mint az NB II-es Szigetszentmiklós vezetőedzője – szembekerül a lila-fehérekkel.

3465

/

5336