Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

2026.09.03. 00:45
Marozsán Fábián azonnal búcsúzott a US Opentől (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián háromjátszmás vereséget szenvedett az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így férfi egyesben nem maradt magyar játékos versenyben.

 

A világranglistán 63. helyen álló Marozsán és amerikai ellenfele, Michael Zheng 3:3-ig fej fej mellett haladt, amikor eső miatt félbeszakadt az eredetileg keddre kiírt mérkőzésük. A kényszerszünet a magyar játékost zavarta meg jobban, mert az újrakezdés után rögtön elvesztette az adogatójátékát. A rangsorban 107. Zheng a brékelőnyét végigvitte, így előnybe került.

A 26 éves Marozsán remekül kezdte a második felvonást, 3:0-ra elhúzott, ám ezt követően elbizonytalanodott, és riválisa két újabb fogadóként megnyert játékkal fordított. A harmadik szett 2:2-ig alakult szorosan, onnantól a magyar teniszező mindössze négy labdamenetet nyert, így 1:52 óra játék után búcsúzott.

Marozsán előtt a másik két magyar főtáblás játékos is vereséget szenvedett az első körben, Fucsovics Márton és Piros Zsombor szintén három játszmában maradt alul. A nőknél Bondár Anna még versenyben van, második fordulós ellenfele az Australian Open tavalyi bajnoka, a 22. helyen kiemelt amerikai Madison Keys lesz csütörtökön.

US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1.FORDULÓ
Zheng (amerikai)–Marozsán (magyar) 6:4, 6:4, 6:2 

Tenisz
2026.09.02. 22:50

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Az orosz teniszező három játszmában nyert Sebastian Gorzny ellen, Ben Shelton négy szettben verte meg lengyel ellenfelét..

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FÉRFI EGYES
1.FORDULÓ
Van de Zandschulp (holland)–Choinski (brit) 6:3, 6:1, 7:6 (7–5)
Bonzi (francia)–Molcan (szlovák) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
2. FORDULÓ
Medvegyev (orosz, 7.)–Gorzny (amerikai) 6:1, 6:3, 7:5
Michelsen (amerikai)–Nakashima (amerikai, 16.) 6:3, 6:4, 6:4
Mérida (spanyol)–Rubljov (orosz, 23.) 6:7 (3–7), 6:2, 6:4, 6:4
Rinderknech (francia, 26.)–Munar (spanyol) 7:6 (7–4), 6:2, 7:5
Shelton (amerikai, 8.)–Hurkacz (lengyel) 6:3, 5:7, 7:6 (7–3), 7:5
NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Badosa (spanyol)–Kasatkina (ausztrál) 6:1, 6:4
Bartunková (cseh)–Serif (egyiptomi) 6:1, 6:2
2. FORDULÓ
Snajgyer (orosz, 15.)–Plísková (cseh) 6:1, 7:6 (7–4)
Fernandez (kanadai, 31.)–Sawangkaew (thaiföldi) 6:4, 6:1
Paolini (olasz, 19.)–Stefanini (olasz) 6:4, 6:1
Cirstea (román, 16.)–Parry (francia) 6:2, 7:5
Townsend (amerikai)–Preston (ausztrál) 6:1, 6:1
Pegula (amerikai, 3.)–Kenin (amerikai) 6:3, 6:1
Kosztyuk (ukrán, 11.)–Stephens (amerikai) 6:1, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
13 órája

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
14 órája

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
22 órája

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
Tegnap, 7:11

Katerina Siniaková és Taylor Townsend nyerte a női párost a US Openen

Tenisz
2026.09.11. 21:42

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02