US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Villámgyorsan, rögtön az első játékban brékelőnybe került a 7. kiemelt Danyiil Medvegyev az amerikai Sebastian Gorzny elleni meccsén. Az orosz klasszis az első játszma folytatásában is ellentmondást nem tűrően teniszezett, s mindössze egy gémet engedélyezett ellenfelének, s 5:1-nél fogadóként rögtön az első játszmalabdáját értékesítette.
A második felvonásban már több sikerélmény jutott a hazaiak versenyzőjének, de annyi azért nem, hogy akár egy bréklehetősége is legyen, míg a negyedik játékban Medvegyev el tudta venni az ő adogatását. A rutinos és remekül szerváló orosznak ennyi elég is volt ahhoz, hogy ezt az etapot is megnyerje 6:3-ra kettejük első egymás elleni mérkőzésén.
Úgy tűnt, hogy a 15 éves korában egy szúnyogcsípéstől kapott agyvelőgyulladásban csaknem életét vesztő amerikai teniszező a harmadik játszmára melegedett be igazán, legalábbis erre utalt, hogy most már igazán nagy csatára készítette riválisát. A végtelenül hosszúnak tűnő kilencedik játékban például négy bréklabdát hárítva kerülte el, hogy Medvegyev a szettért adogathasson, de két gémmel később ugyanez már nem sikerült neki – a sors iróniája, hogy ekkor jött az első bréklabdája, ám mindhiába, az orosz 6:1, 6:3, 7:5-re megnyerte a meccset.
Úgy tűnt, a 8. kiemelt Ben Shelton hamar végez Hubert Hurkaczcsal, az első játszmában történtek alapján legalábbis mindenképpen. Az amerikai játékos ebben az időszakban végig magabiztos volt, adogatásainál még bréklabdáig sem engedte ellenfelét, ő maga viszont a hatodik játékban hármat is kiharcolt, s ez elég volt, hogy 6:3-ra nyerjen.
Shelton ezt a receptet szívesen alkalmazta volna a második felvonásban is, 4:4-nél meg is csinálta bréket, ám a következő gémben el is herdálta az előnyt, így a lengyel 6:5-ös vezetésénél a szettben maradásért volt kénytelen adogatni – sikertelenül.
Ezután 12 gém következett brék nélkül – lehetőség is csak egy adódott –, minek következtében rövidítés következett. Itt Shelton volt a jobb – három minibrék egy ellenében –, így ismét ő került játszmaelőnybe.
Úgy tűnt, ugyanez lesz a forgatókönyv a negyedik szettben is, ám Shelton akkor csapott le, amikor a legjobban fáj. A tizenkettedik játékban, az amerikai 6:5-ös vezetésénél Hurkacz adogatott, és 0:30-ról még sikerült egyenlítenie, de a világranglista 9. helyezettje ismét előnybe került, majd egy remek labdamenet végén lezárta a mérkőzést.
US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1.FORDULÓ
Van de Zandschulp (holland)–Choinski (brit) 6:3, 6:1, 7:6 (7–5)
Bonzi (francia)–Molcan (szlovák) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
2. FORDULÓ
Medvegyev (orosz, 7.)–Gorzny (amerikai) 6:1, 6:3, 7:5
Michelsen (amerikai)–Nakashima (amerikai, 16.) 6:3, 6:4, 6:4
Mérida (spanyol)–Rubljov (orosz, 23.) 6:7 (3–7), 6:2, 6:4, 6:4
Rinderknech (francia, 26.)–Munar (spanyol) 7:6 (7–4), 6:2, 7:5
Shelton (amerikai, 8.)–Hurkacz (lengyel) 6:3, 5:7, 7:6 (7–3), 7:5
NŐI EGYES
1. FORDULÓ
Badosa (spanyol)–Kasatkina (ausztrál) 6:1, 6:4
Bartunková (cseh)–Serif (egyiptomi) 6:1, 6:2
2. FORDULÓ
Snajgyer (orosz, 15.)–Plisková (cseh) 6:1, 7:6 (7–4)
Fernandez (kanadai, 31.)–Sawangkaew (thaiföldi) 6:4, 6:1
Paolini (olasz, 19.)–Stefanini (olasz) 6:4, 6:1
Cirstea (román, 16.)–Parry (francia) 6:2, 7:5
Townsend (amerikai)–Preston (ausztrál) 6:1, 6:1
Pegula (amerikai, 3.)–Kenin (amerikai) 6:3, 6:1
Kosztyuk (ukrán, 11.)–Stephens (amerikai) 6:1, 7:5








