Röplabda: hét forduló után is hibátlan a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 12:37
A női röplabda Extraligában listavezető Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE a DVTK vendégeként aratott csütörtöki sikerével immár hét győzelemnél jár a bajnokságban, amelyet veretlenül vezet, ráadásul mindegyik találkozóját idegenben nyerte meg. Az ötszörös aranyérmes együttes figyelemreméltó bajnoki szerepléséről, valamint a magyar-szerb röplabdás együttműködési megállapodásról Baran Ádámot, a BRSE elnökét, a Magyar Röplabdaszövetség elnökségi tagját kérdezte az M4 Sport.

– Az Extraligában szárnyal az együttes. Mi kellett ahhoz, hogy így történjen?
– Ha azt nézzük, hogy a Békéscsabai Röplabda Sport Egyesület az elmúlt évtized legsikeresebb magyar röplabdaklubja akkor talán nem meglepő, hogy az élen állunk, bár sokan más csapatokat vártak az élmezőnybe. A zsinórban megnyert öt bajnoki cím után sokan már a bronzérmet is kudarcként élték meg, pedig akkor is azt mondom, hogy jó csapatunk volt. Az előző kiírásban egy csonka szezont zártunk, annak lezárását követően már rögtön a jövőre fókuszáltunk és sikerült egy olyan stábot, olyan játékoskeretet összeillesztenünk, amely úgy gondolom, hogy záloga ezeknek a sikereknek a jelenlegi szezonban.– Az Extraligában szárnyal az együttes. Mi kellett ahhoz, hogy így történjen?
– Ha azt nézzük, hogy a Békéscsabai Röplabda Sport Egyesület az elmúlt évtized legsikeresebb magyar röplabdaklubja akkor talán nem meglepő, hogy az élen állunk, bár sokan más csapatokat vártak az élmezőnybe. A zsinórban megnyert öt bajnoki cím után sokan már a bronzérmet is kudarcként élték meg, pedig akkor is azt mondom, hogy jó csapatunk volt. Az előző kiírásban egy csonka szezont zártunk, annak lezárását követően már rögtön a jövőre fókuszáltunk és sikerült egy olyan stábot, olyan játékoskeretet összeillesztenünk, amely úgy gondolom, hogy záloga ezeknek a sikereknek a jelenlegi szezonban.

– Most már nagyon várja a csapat, hogy a felújított és nemrég átadott csarnokban végre játszhassanak. Mikor fog ez megtörténni pontosan?
– Gyakorlatilag jövő héten szombaton hazai pályán játszunk az MTK ellen. Jelenleg a Békéscsabai Röplabda Akadémián vagyunk, hiszen ez is hitelesítve lett az Extraligára és nemzetközi porondra is, de természetesen a játékosok, illetve a szakmai stáb is azt várja, hogy régi otthonunkba, a csabai katlanban, a felújított békéscsabai sportcsarnokban tudjunk majd játszani.

– A járványügyi intézkedések, illetve a koronavírus helyzet mennyire írta át a csapat felkészülését, illetve a mostani bajnoki előrehaladást mennyire befolyásolja?
– Megpróbáltunk előnyt kovácsolni ebből, hiszen azt tapasztaltuk, hogy az előző szezonban még nagyon sokan a sebeiket nyalogatták a lezárt, be nem fejezett idény miatt. Mi már áprilisban letettük az első sarokpontjait ennek a szezonnak. Májusban Tóth Gábor vezetőedző már Békéscsabán a magyar fiataloknak már nagyon komoly edzéseket vezetett és a nyár folyamán is végig az erőnléti edzőnk, Darabos Balázs által megírt program alapján fejlődtek a játékosok, ami meg is látszott, hiszen hihetetlen jó erőben és mentálisan is erősen kezdte a csapat a bajnokságot. Több esetben a nagy rangadókon idegenben hátrányból sikerült fordítanunk, így azt tudom mondani, hogy előny kovácsoltunk ebből a mindenki számára sajátos és sajnálatos helyzetből, de próbálunk előre nézni, minden meccs ajándék számunkra. Tudjuk, hogy az egész társadalom számára ez nagyon nehéz időszak, és mi a győzelmekkel igyekszünk örömöt szerezni a szurkolóinknak.

– Nemcsak a bajnokságban van sajátos helyzet, hanem még inkább a nemzetközi porondon a CEV-kupában is, hiszen decemberben nyolcaddöntőben szerepelhetnek Olaszországban. Hogy készülnek erre? Ez egy buborékban lesz megrendezve, erre is külön kell készülni?
– Ez még nagyon friss hír, tegnap lett hivatalos, folyamatosan egyeztetünk a csoportban lévő csapatokkal, illetve az Európai Röplabdaszövetséggel is. Gondolkoztunk rajta, hogy Békéscsaba megpályázza azt, hogy egy buborékot rendezzen, viszont végül azt döntést hoztuk, hogy a nézőkért van ez az egész. Az a sava-borsa, hogy ha 2000 néző előtt a városi sportcsarnokban tudnánk pályára lépni, erre azonban nincs lehetőség, ezért nem adtunk be pályázatot. És így kiderült, hogy december nyolcadikán a világ egyik legjobb bajnokságának élcsapat, a Monza vár ránk hazai pályán. Természetesen nem esünk kétségbe és nem feltett kézzel fogunk a pályára menni. Az elmúlt évek, az elmúlt évtized alapján igazoltuk, hogy helyünk van az európai röplabdázásban, a második számú európai kupaporondon, a CEV-kupában legtöbbször a legjobb nyolcba, de volt, hogy sporttörténelmi sikert elérve elődöntőig jutottunk és az a célunk, hogy megnehezítsük a világsztárokkal felálló Monza dolgát.

– Klubelnöki teendői mellett egy fontos nemzetközi projekt koordinálásáért is felelős, magyar-szerb kapcsolatról, együttműködésről van szó. Ennek mik a főbb ismérvei, mi a célja?
– A szerb röplabda a világ röplabdázásban vezető helyet foglal el mind női, mind férfi, mind pedig utánpótlás szinten, és örömteli, hogy elindult ez a folyamat. Alekszandar Boricsics urat, az Európai Röplabdaszövetség elnökét az októberi bécsi kongresszus újraválasztották, aki szintén elkötelezett a magyar-szerb kapcsolatok mellett. Márciusban aláírtunk Belgrádban egy együttműködési megállapodást, ami tartalmazta ezen együttműködés sarokpontjait és ennek a gyakorlati megvalósítása. Dr. Kovács Ferenc, a Magyar Röplabdaszövetség elnöke fogalmazott úgy, hogy ez a megállapodás meghatározó lehet a magyar röplabdázás következő évtizedében. Minden erőmmel azon leszek, hogy megtöltsük ezt tartalommal. Már az első eredmények kézzel foghatóak, hiszen a közös lobbi eredményeképpen 2023-ban Békéscsaba és Belgrád U16-os leány Európa-bajnoki döntőt fog rendezni. De természetesen mind szakmai, mind sportág népszerűsítési szempontból még rengeteg van ebben a projektben és ezt ki fogjuk hozni belőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik