Női röpi: Szűcs Kinga Franciaországban folytatja – hivatalos

2023.09.20. 18:13
null
Megvan Szűcs Kinga új csapata (Fotó: Árvai Károly)
A francia röplabda-élvonalban szereplő Terville Florange OC együttesénél folytatja pályafutását Szűcs Kinga.

A harmincéves ütőjátékost azután szerződtette a klub, hogy bokasérülés miatt két hónapra elveszítette Puerto Ricó-i légiósát, Daria Holligsworth-Santanát.

„Három éve figyeljük már Kingát, de túl drága volt számunkra, így örülök, hogy most sikerült meggyőzni, csatlakozzon hozzánk” – jelentette ki Romain Pitou vezetőedző. A szakember kiemelte, Szűcs az előző idényben sérülésekkel bajlódott, így most olyan klubot keresett, ahol újra felépítheti magát.

„Tapasztalt, jól fogadó játékos, akit fizikálisan és mentálisan is szeretnénk úgy felépíteni, hogy a következő idényben akár egy nagyobb klubnál is lehetőséget kapjon” – fogalmazott a vezetőedző.

A 20-szoros válogatott Szűcs az Újpest, az MTK és a Kaposvár érintésével, 2021-ben szerződött az olasz élvonalbeli Casalmaggioréhoz, a legutóbbi idényben pedig a lengyel Bydgoszczt, majd az olasz másodosztályú Marsalát erősítette.

A TFOC-nak az előző szezonban Kiss Gréta személyében szintén volt magyar játékosa, a csapat akkor a hatodik helyen zárta a bajnokságot.

Az együttes péntektől vasárnapig Novarában a nyugat-európai regionális szövetség által szervezett WEVZA Kupán vesz részt, amelynek győztese a harmadik számú európai kupasorozatban, a Challenge Kupában folytathatja szereplését. A TFOC ellenfele a Szakmáry Grétát foglalkoztató házigazdák mellett a német Vilsbiburg és a svájci Volleyball Academy lesz.

Legfrissebb hírek

Először nyert meccset a Fatum a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.11.01. 18:38

Női röplabda: Békéscsabán nyert rangadót az UTE

Röplabda
2026.10.31. 18:24

Női röplabda: magabiztos újpesti siker idegenben a Challenge-kupában

Röplabda
2026.10.28. 21:31

Női röplabda: a Veszprém szettet, az SZBRA meccset nyert

Röplabda
2026.10.25. 18:24

Ötszettes ütközetben őrizte meg veretlenségét a Békéscsaba a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.10.24. 18:46

Női röplabda: a TFSE csak megnehezíteni tudta az UTE győzelmét

Röplabda
2026.10.21. 21:36

Női röplabda: Balatonfüreden maradt a Kaposvár veretlensége

Röplabda
2026.10.18. 17:32

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
2026.10.16. 11:55