Női röpi Extraliga: játék nélkül bajnok a Nyíregyháza

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 10:31
null
A Nyíregyháza lett a női Extraliga aranyérmese (Fotó: Sipeki Péter/Kelet-Magyarország – archív)
A Fatum Nyíregyháza nyerte a női röplabda Extraliga 2020/21-es idényét, miután döntőbeli ellenfele, a Swietelsky-Békéscsabai RSE koronavírus-fertőzés miatt a finálé második és harmadik mérkőzésére sem tud kiállni.

 

A békéscsabaiak már a hétfőre kiírt első találkozóra sem tudtak elutazni, csütörtökön pedig bejelentették, a korábbi három eset után újabb öt játékosukról derült ki, hogy fertőzött.

„Tekintettel arra, hogy az érintett játékosok közül ketten is voltak közösségben az elmúlt 48 órában, így minden további játékosunk érintkezhetett fertőzött személlyel. Ebből kifolyólag a Békéscsabai Röplabda Sport Kft. vezetése csütörtöktől a felnőttcsapat edzéseit azonnali hatállyal felfüggesztette” – áll a BRSE pénteken megjelent közleményében.

A Békés megyei klub jelezte a magyar szövetség (MRSZ) versenybizottságának, hogy a döntő második találkozóját nem tudja megrendezni, valamint a keddi harmadik mérkőzésre sem áll módjában elutazni.

„A járványügyi szabályok betartása, az emberi egészség védelme, azaz csapatunk, valamint az ellenfél sportolóinak és stábtagjainak biztonságának maximális szavatolása vezetett bennünket. Úgy véljük, hogy jelen helyzetben ennek kell elsődlegesnek lennie, hiszen mindezek túlmutatnak a pályán elért eredményeken” – fogalmaz a BRSE közleménye.

Az ügyben az MRSZ versenybizottsága úgy határozott, hogy a Swietelsky-BRSE csapatának nem engedélyezi mérkőzés lejátszását április 17-ig, a döntő következő két mérkőzését pedig 3:0 (75–0) arányban a Fatum Nyíregyháza javára írja.

A Magyar Kupában is győztes szabolcsiak – akik a szezon során csupán egyszer kaptak ki – 2007 óta első, összességében hatodik bajnoki címüket ünnepelhetik, a következő idényben pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhetnek.

A korábbi 62-szeres válogatott játékos, Németh Szabolcs így első teljes vezetőedzői évében duplázni tudott csapatával.

A találkozók halasztására azért nincs lehetőség, mert a Nemzetközi Röplabdaszövetség korábbi döntése értelmében minden nemzeti bajnokságot be kell fejezni jövő vasárnapig, ezt követően ugyanis kezdődnek a válogatottak programjai. A magyar női válogatottra május elején Európa-bajnoki selejtező, később Európa-liga vár, míg az Eb-kvalifikáció esetén a kontinenstorna augusztus közepén rajtol.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik