Bombameglepetés: a Fatum Nyíregyháza legyőzte a Vasast a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében

Bár a meccs első pontját a szabolcsiak szerezték, 5:2-es Vasas-vezetésnél mégis Pampuch Csabának kellett időt kérnie. Hogy mit mondott lányainak (az egyik játékos, Gréta a szó szoros értelmében a lánya), azt nem tudni, mindenesetre ezt követően sorozatban öt pontot szereztek. 12:9-nél aztán Janisz Athanaszopulosz is kénytelen volt magához rendelnie játékosait, de ez sem segített, 16:11-nél pedig már a második időkérését is elhasználta. De vajon végig bírja ezt a tempót a nyíregyházi csapat? A szett végéig sikerült, négy játszmalabdájukból a másodikat kihasználták Lara Davidovic bombájával.
A második felvonástól azonban helyre állt a világ rendje, a fővárosiak villámgyorsan elhúztak és kényelmesen tartották öt-hat pontos előnyüket, majd Tyrah Ariail is nyitott három ászt, így szurkolóik 19-nél számolhattak tízet az ellenfélre: a második szettet fölényesen nyerte a Vasas.
Ha valaki azt gondolta, hogy innentől sétagalopp lesz számukra a döntőbe jutás, az nagyot tévedett: a szabolcsiak feltámadtak. A szett közepén hárommal, a végjátékban néggyel is vezetett már a Nyíregyháza és négy szettlabdája volt a 2:1-es vezetéshez. A másodikat Daniela Öhman váltotta játszmagyőzelemre.
A Vasas innentől kezdve nem veszthetett játszmát, ha kupadöntőbe akart jutni. Márpedig akart, de ehhez a negyedik szett közepéig minden labdamenetben vért kellett izzadnia, még ha végig a fővárosi gárda vezetett is. A vége ugyan sima lett, ám még mindig volt egy játszma.
És ezt a szabolcsiak kezdték jobban: ugyan kétpontos előnyüket kiegyenlítette a Vasas, de a vezetést nem tudta átvenni. A térfélcserénél még mindig kettő volt a nyírségiek előnye. 10:7-nél pedig Janisz Athanaszopulosz is kénytelen volt időt kérni. Hősiesen küzdöttek a nyíregyháziak, a fővárosiaknak pedig megremegett a keze. A Fatum idővel már közelebb volt a győzelemhez, mint a Vasashoz, azonban négypontos hátrányt is behoztak a fővárosiak. De így is a szabolcsiak jutottak meccslabdához és Öhman ejtésével egyből ki is használták. Így aztán bombameglepetés született a második elődöntőben.

A Békéscsaba jutott elsőként a női röplabda MK döntőjébe
NŐI RÖPLABDA MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
FATUM NYÍREGYHÁZA–VASAS ÓBUDA 3:2 (21, –14, 21, –16, 13)
Csörsz u., 862 néző. V: Barabás, Horváth M.
FATUM: Del Burgo 1, Petrovics 9, Földi 4, DAVIDOVIC 23, PAMPUCH 21, ÖHMAN 12. Csere: Tóth F. (liberó), Wafek, Antivero Salinas, Rufin-Martínez. Edző: Pampuch Csaba
VASAS ÓBUDA: Leite 1, Ohwobete 14, Papp 11, SUNDERLÍKOVÁ 19, GLEMBOCZKI 16, Ariail 17. Csere: Juhár (liberó), Ivanova, Zsombók E. 1, Fekete F., Csereklye 1, Sinka, Boskó. Edző: Janisz Athanaszopulosz
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:1, 2:5, 7:5, 9:9, 12:9, 17:11, 21:18, 24:20. 2. játszma: 0:3, 2:7, 8:13, 9:19, 12:24. 3. játszma: 1:2, 4:3, 8:6, 10:10, 14:11, 16:16, 20:17, 22:18, 24:20. 4. játszma: 1:3, 5:5, 6:8, 8:8, 9:14, 12:15, 14:22, 16:24. 5. játszma: 3:1, 4:4, 7:5, 11:7, 11:12, 13:13
MESTERMÉRLEG
Pampuch Csaba: – Azon múlt a győzelem, hogy az elejétől kezdve hittünk benne. Azt mondtam a lányoknak, hogy ez egy mérkőzés, ezen bármi megtörténhet, és ők el is hitték. Most még ünneplünk egy picit, aztán rákoncentrálunk a döntőre.
Janisz Athanaszopulosz: – A két győztes szettben játszottuk azt, amit kellett, de amikor hárompontos előnybe került a Nyíregyháza, akkor rengeteget hibáztunk és nem tudtunk fordítani. Én vagyok a felelős azért, hogy nem tudtam megfelelő tűzbe hozni a csapatot. Szombatra ki kell tisztítani a fejeket és nem szabad egymást vádolni a kudarcért.

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Női röplabda MK: elődöntős a címvédő Vasas Óbuda






