KARÁDI ZOLTÁN 2021.05.15 20:52 Frissítve: 2021.05.15 22:32

Női röpi Eb-sel.: siker Dánia ellen, továbbra is a csoport élén

Ötödik Európa-bajnoki selejtezőjét is lejátszotta a magyar női röplabda-válogatott a Ludovika Arénában. A mieink ezúttal Dánia ellen léptek pályára, és 3:0-s győzelmet arattak, s továbbra is vezetik a csoportot, a vasárnapi, franciák elleni mérkőzésen pedig a csoportelsőség lesz a tét.

Újabb magyar győzelem az Eb-selejtezőben (Fotó: Muzslay Péter/ Somogyi Hírlap)

 

A péntekihez képest teljesen új csapat lépett pályára a dánok ellen, ám a lányokon érződött a bizonyítási vágy és alaposan be is kezdtek. 2:1 után ugyan még egyenlítettek a vendégek, de aztán villámgyorsan 12:4 lett az eredmény, és Sven-Erik Lauridsen már ekkora kihasználta mindkét időkérését. Ez azonban semmit nem változtatott a játék képén, a dán csapat teljesen megzavarodott, s volt már 17:4 is az állás. A végén 24:7-nél volt a mieinknek az első szettlabdája, s a másodikat Bodovics Hanna blokkjával sikerült is értékesíteni (25:8).

A másodikban is a mieink szerezték meg a vezetést, de most korántsem volt akkora fölényük, mint az elsőben. Ez részben annak is köszönhető, hogy a vendégek valamennyire magukra találtak, de így is nekik kellett futniuk az eredmény után. 14:14-nél aztán sikerült egyenlíteniük, de fordítani már nem tudtak. 16:15-nél pedig Török Kata állt be nyitni, és ezután meg sem álltunk 19-ig, s ezzel az előnnyel már kényelmesen begyalogolt 2:0-ig a csapat. A végén hat szettlabdája volt a mieinknek és Kiss Gréta okos ejtésével már az elsőt sikerült értékesíteni (25:18).

A harmadik felvonás elején ismét sikerült komolyabb előnyt kiépíteni, a szett közepén 15:7-re is vezettünk. És ezután sem volt megállás: az eddig inkább csereként lehetőséget kapó játékosok, lelkes, csupaszív, elveszett labdát nem ismerő játékukkal gyakorlatilag bedarálták a dánokat és fölényesen nyerték ezt a szettet is. 24:13-nál jutottunk meccslabdához, és Bagyinka Fanni hálóról átcsorgó nyitásával sikerült is egyből értékesíteni (25:13).

A mai győzelem után válogatottunk továbbra is vezeti a csoportját, a vasárnapi, 16 órakor kezdődő franciák elleni mérkőzésen pedig a csoport első helye lesz a tét.

RÖPLABDA, NŐI EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Dánia 3:0 (8, 18, 13)
Ludovika Aréna, 500 néző. V: Porvaznik (szlovák), Nastase (román)
MAGYARORSZÁG: Szűcs K. 9, Papp O. 8, Vezsenyi 13, Kiss G. 14, Bodovics 11, Bagyinka 3. Csere: Juhár (liberó), Török 1, Gyimes. Szövetségi kapitány: Jakub Gluszak
DÁNIA: Empacher, F. Krogh 2, Andersen 5, Elbak 7, S. Hansen 1, Jörgensen. Csere: Sallerup (liberó), Jeppesen 2, Mogensen, Nielsen 2, Sallerup, Strobak, E. Krogh 1, D. Hansen. Szövetségi kapitány: Sven-Erik Lauridsen
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Azt kaptam a mai csapattól, amire számítottam, mert biztos voltam benne, hogy ebben a felállásban is helyt fognak állni a lányok. Senkit sem akarok kiemelni, mert ez csapatmunka volt, és mindenki keményen megdolgozott azért, hogy öt mérkőzés után öt győzelemmel álljunk. Gratulálok az egész csapatnak, köszönöm a munkát.

A csoport másik mérkőzésén: Franciaország–Izrael 3:0 (19, 14, 12)
A csoport állása 5 forduló után: 1. MAGYARORSZÁG 14 pont (15:2 szettarány), 2. Franciaország 13 (14:3), 3. Izrael 3 (3:12), 4. Dánia 0 (0:15)

2021.05.12 10:30:01

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Szűk körű klub tagja lett Jókay Zoltán: mindkét szakágban van már bajnoki és kupaaranya.

2021.04.09 23:28:37

Röplabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ha megkövetelni nem is lehet, reménykedni muszáj abban, hogy a sport, a játék erősebb.

2020.10.10 10:46:40

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Olykor bajba került a nagy szája miatt, de amit elért azt mind a röplabdának köszönheti.

2020.08.08 23:17:46

Röplabda SZABÓ GÁBOR

Brutálisan kemény ötjátszmás háború ért véget, Pista. Enyhén szólva nem a kedvenc posztodon játszottál.

2020.06.17 19:02:05

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A sportág valaha volt legeredményesebb edzője a matematikából, a balettből is alapelemeket vesz át az erőröplabdájához.