Férfi röplabda Európa-liga: a tapasztalatszerzés mellett a négy közé jutás is cél

Vágólapra másolva!
2023.05.26. 11:57
null
A már ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány vezette, megfiatalított keret múlt hétfő óta készül a sorozatra (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Európa-liga ezüst divíziójában szereplő magyar férfi röplabda-válogatottnál a folyamatos fejlődés mellett abban is bíznak, hogy sikerül bejutni a sorozat végjátékába.

 

A már ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány vezette, megfiatalított keret múlt hétfő óta készül a sorozatra, melynek szombati nyitányán Georgiát fogadja az Érd Arénában. A két együttes tavaly az Európa-bajnoki selejtezőben kétszer is összecsapott, mindkétszer sima magyar siker született, de a keret átalakulását jól jelzi, hogy - részben a sérülések miatt is - az akkori csapatból mindössze három játékos, Bán Viktor, a csapatkapitány Horváth Kristóf és Keen Cameron maradt hírmondónak.

„Lehetne mondani, hogy az eredményesség nem számít, azonban ez azért nem igaz. Nyilván most az építkezési folyamat az elsődleges, de közben nagyon bízunk abban, hogy az eredményesség is becsúszik. Azt gondolom, az Európa-ligában mindét csoportellenfelünkkel szemben van keresnivalónk, ennek fényében fogunk felmenni a pályára” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

A tavaly decemberben Koch Róbert helyére kinevezett Nagy Péter hozzátette, a laikus és a hozzáértő nézők azt szeretnék látni, hogy aki fent van a pályán, az mindent megtesz a válogatott sikeréért, teljes szívvel és lélekkel ott van, nem csak testileg, így az a legfontosabb, hogy ez meglegyen.

„Az első héten tisztáztuk a felelősségeket, javítottuk a rossz beidegződéseket. Fejben is össze kellett rakni magunkat, de ha így dolgozunk nemcsak idén, hanem hosszú távon is, akkor az eredményeket is fog vonzani magával” – tette hozzá Horváth Kristóf.

A csoportban a georgiaiakon kívül még az osztrákok szerepelnek, velük legutóbb a 2021-es El-ben találkozott a magyar csapat, és mindkétszer győzött.

A másik trióban Lettország, Ciprus, Feröer-szigetek szerepel, a csoportok két legjobbja jut az oda-visszavágós elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt.

A sorozat aranyérmese jövőre az arany divízióban szerepelhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik