Női röplabda: az ötödik szettben nyerték meg a csabaiak a rangadót

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 20:18
null
Nagy csatában győztek a csabaiak a Kaposvár ellen (fotó: facebook/BRSE)
Két hazai siker született szombaton a TippmixPro női Extraligában. A MÁV Előre Foxconn a TFSE-t, az MBH-Békéscsaba pedig a KHG Kaposvárt győzte le.

A székesfehérvári találkozón igazából csak a harmadik játszmában és a negyedik első felében tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát az újonc fővárosi csapat. Ezen a mérkőzésen tért vissza második gyermeke születése után a MÁV Előre színeiben a 130-szoros válogatott, négy Eb-n résztvevő, Európa-liga-győztes feladó, Király-Tálas Zsuzsanna.

A békéscsabai mérkőzés volt a forduló rangadója, ahol az éllovas a harmadik helyezettet fogadta. Az első szettet nagyon simán nyerték a csabaiak, ezért volt meglepetés, hogy a másodikban viszont feltámadtak a vendégek, és ugyancsak magabiztosan egyenlítettek. A harmadikban 21:21-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, ám ezt követően már csak a hazaiak számára termett babér. A kaposváriak azonban ekkor sem omlottak össze, hanem a negyedik felvonás elején gyorsan négypontos előnyt harcoltak ki, amelyet egészen a szett végéig tartani tudtak. 23-nál ugyan egyenlítettek a csabaiak, de így is a vendégeknek volt játszmalabdájuk: az elsőt még elhibázták, a másodikkal azonban már éltek, így következett az ötödik játszma. Ebben a térfélcserénél vezettek először a hazaiak. Ugyan ezután sorozatban négyszer voltak eredményesek a somogyiak, de így is a BRSE jutott két meccslabdához, ezek azonban kimaradtak, a harmadiknál viszont már Maria Krivosijszka eredményesen blokkolt.

RÖPLABDA TIPPMIXPRO EXTRALIGA, NŐK
MBH-BÉKÉSCSABA–KHG KAPOSVÁRI NRC 3:2 (15, –19, 21, –24, 14)
Békéscsaba, 885 néző. V: Adler, Tillmann
BRSE: KRIVOSIJSZKA 12, Allard 6, ISANOVIC 24, Orosz 10, Németh L. 5, VILELA 21. Csere: Kertész (liberó). Edző: Nagy Péter
KNRC: Bagyinka 4, RABELO 18, Szerényi 8, RICHTER 13, Fegyik 11, GIORGI 13. Csere: Szerencsés (liberó), Kalmár 1, De Oliveira, Borhi. Edző: Vincent Lacombe
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:1, 11:3, 18:6, 19:13, 24:14. 2. játszma: 0:1, 3:2, 3:4, 8:5, 11:14, 13:18, 14:20, 17:24. 3. játszma: 3:1, 4:5, 9:6, 9:8, 11:8, 12:11, 14:14, 18:16, 18:18, 20:18, 21:21. 4. játszma: 1:0, 2:5, 3:7, 8:10, 10:15, 15:17, 17:18, 18:21, 21:22, 23:24. 5. játszma: 0:1, 2:2, 3:5, 6:6, 8:7, 8:11, 11:11, 14:12
MESTERMÉRLEG
Nagy Péter: – Ezt a találkozót főleg a küzdenitudás miatt értékelem nagyra. A TFSE elleni kupamérkőzés után átbeszéltük a hozzáállásbeli dolgokat a csapattal, amiben mindenképpen változást szerettem volna látni. Megfelelő agresszivitással kezdtük a mérkőzést és ez a végén meg is hozta a gyümölcsét.
Vincent Lacombe: Vesztettünk, le kell vonnunk a tanulságot és folytatni a munkát. Ki kell javítani a hibákat és még keményebben edzeni, nagyon sűrű időszak következik készen kell állnunk!

MÁV ELŐRE FOXCONN–TFSE 3:1 (9, 18, –16, 20)
Székesfehérvár, 91 néző. V: Szarka, Szabó P.
MÁV ELŐRE: Fitzpatrick 6, Wells 9, Szatmári 4, DZJUBA 14, HOLLÓSI 10, ANDRIKOPOULOU 17. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Sziládi 5, Király-Tálas, Jeszek 2, Rieder 5. Edző: Kaszap Tamás
TFSE: Nagy V. 5, Boros 1, TATÁR 11, Zen 10, KIS 13, Tarr 3. Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Tátrai Zs. 6, Vértes, Báder. Edző: Jókay Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 7:3, 9:6, 17:6, 17:9. 2. játszma: 1:0, 2:3, 7:5, 12:6, 14:9, 18:10, 19:13, 23:14, 24:16. 3. játszma: 0:3, 1:8, 4:13, 9:14, 12:19, 16:24. 4. játszma: 1:2, 7:5, 7:7, 12:8, 14:13, 17:14, 17:16, 21:17, 24:19
MESTERMÉRLEG
Kaszap Tamás: – A mai siker jó visszaigazolása volt annak, hogy az a munka, amit a lányok elvégeztek, annak van hozadéka. Persze, nem vagyok teljesen elégedett, volt egy nagy hullámvölgyünk, amiből nehezen tudtunk kijönni, de a lényeg a győzelem.
Jókay Zoltán: – Csalódott vagyok, mert közel egy órán keresztül csak csaltuk a röplabdát, így pedig nehéz építkezni. Nyertünk ugyan egy szettet, de utána a negyedik szettben is tíz pontot ajándékoztunk az ellenfélnek, így pedig nem mentünk sokra ezzel.

 

Legfrissebb hírek

Simán, de nehezen nyertek az UTE röplabdázói Balatonfüreden

Röplabda
Tegnap, 19:57

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.11.10. 21:26

Székesfehérváron győztek a lila-fehérek a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.11.08. 17:40

Magabiztos papírformasikerek a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.11.07. 20:06

Székesfehérváron győzött a Kaposvár a női röplabdabajnokságban

Röplabda
2025.11.01. 18:26

Női röplabda Extraliga: Balatonfüreden szerezte meg első győzelmét az újonc TFSE

Röplabda
2025.10.31. 20:59

Női röpi Extraliga: szettet rabolt az újonc a Békéscsaba ellen

Röplabda
2025.10.26. 20:00

Vasas-siker Kaposváron, a női röplabdabajnokságban

Röplabda
2025.10.24. 19:43
Ezek is érdekelhetik